Legyél te is top játékos!

Idén már másodszor tartotta meg különleges edzőtáborát az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya a Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában.

Hasonló tartalmaink:

A Pesti Sport Kft. által támogatott edzőtáborban a második korcsoportos versenyzőktől kezdődően az ötödik korcsoportosokig vettek részt a tehetséges tollaslabdázók, akik a tábor majdnem minden napján más-más edzők stílusába nyerhettek betekintést.

Az első napon két fehérvári szakember, Hircze Nóra és Kőmíves Dóra a fonákszervákat és a fogadást gyakoroltatta a táborozókkal, de hangsúlyos volt a lábmunka, illetve a különböző koordinációs gyakorlatok is – természetesen a technika és a taktika apróbb csiszolása mellett.

A második és harmadik napon egy másik székesfehérvári edző, Turzó Balázs oktatta a gyermekeket, akik gyorsaságfejlesztő csoportos futójátékkal, illetve speciális lábmunkagyakorlatokkal fejleszthették tudásukat, továbbá ebben a két napban is hangsúlyos volt a szerva és a fogadás, valamint a technika és taktika csiszolása.

A negyedik napon a debreceni Mester József finomította a mozdulatokat. A versenyzői pályafutása mellett edzőként is dolgozó szakember is különböző apró megoldásokat mutatott a gyermekeknek, akik az ejtési technikájukat fejlesztették az ütésponttal együtt.

A csütörtök délelőtti edzés közben pedig különösen jó hírt kapott Tornai Tibor, az Érdi VSE tollaslabda szakosztályának vezetője, hiszen az egyesület két versenyzőjét, Schvirján Zsófiát és Zsarnai Marcellt ismételten behívták a válogatott keretbe, amely a jövő hét második felében Pécsen készül, majd részt vesz a szeptember 7. és 9. között Zágrábban rendezett rangos viadalon, a Youth Openen, ahol mindkét érdi egyéniben indul, de emellett vegyespárosban egymás oldalán harcolhatnak (a tervek szerint a két válogatott mellett további érdiek is elindulnak a viadalon a klub színeiben).

A második különleges edzőtáborból ugyan még egy nap hátra van, ahol az ugyancsak fehérvári Nagy-Szabó Levente tartja a két edzést, de annyi már bizonyosan leszűrhető négy nap után, hogy a résztvevők rendkívül hasznos tapasztalatokat szereztek ezen a héten, amelyek remélhetőleg – a tavalyihoz hasonlóan – ismét eredményeket hoznak magukkal.

Címkék