Nyárbúcsúztató gyereknap

Idén is számtalan ingyenes program várja a családokat az Érdi Napok szeptember elsejei nyitófesztiválján a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. A szervezők idén a már megszokott játékok, foglalkozások mellett több újdonsággal is készülnek, és nemcsak a legkisebbeknek, hanem a 8-14 éves korosztálynak is.

Hasonló tartalmaink:

Mint Murányi Krisztinától, a programokat szervező Szepes Gyula Művelődési Központ munkatársától megtudtuk, délelőtt tíz órától délután négyig várják a családokat a múzeumkertben. A kocsiszínben tíztől Rosta Géza zenés, gitáros előadásával hangolódhatunk a napra, tizenegy órától belekóstolhatunk egy különleges, énekes, zenés, tornás Kerekítő foglalkozásba.

Az ebédszünetet követően a Musical Akadémia előadójával, Petróczi Gáborral folytatódik a program, majd a sok érdi gyerek által már ismert Ládafia bábozza el az Együgyű Mihók című mesét, három órától pedig a helyi táncegyüttesekben sportoló gyerekek mutatkoznak be a közönségnek: a Masters SE, a Bonton TE és a Frutti SE. (Táncbemutatókat nemcsak a múzeumkertben rendeznek, hanem a főtéri nagyszínpad előtt is, ahol 14 órától a Masters és a JP Dance felnőtt táncosainak flashmobját, bemutatóját, valamint salza és zumba flashmobot is láthatunk, az esti koncertek megkezdéséig.)

Az eladások, bemutatók mellett számtalan más program is várja a gyerekeket a múzeumkertben: az Éltető Értékeink Egyesület jurtájában, illetve az Öko-játszóházban népi játékokat próbálhatnak ki a kicsik, Tamasa Józsefné szövőklubjának kézműves asztalainál pedig természetes anyagokból készíthetnek díszeket, játékokat a gyerekek. Egész nap várja a gyerekeket a tavalyról már ismert népi játszótér és kosaras körhinta, illetve a távirányítós versenyautó-pályák, no meg az ugrálóvár.

- A nagyobb gyerekeknek újdonsággal is készülünk az idén: az úgynevezett bungee trambulinnal, amelynek négy pályáján biztosítókötéllel ugrálhatnak a gyerekek, és kipróbálhatják a paintball-lövészetet is. Ha marad a kánikula, felüdülést jelentenek majd a piciknek a jópofa vizes játékok, a sportot szeretők pedig kipróbálhatják a tapadókorongos íjászatot. Újdonság a ládavasút is, amely egy mini hullámvasút élményét adja a kisebb gyerekeknek – zárta szavait a művelődésszervező.

A játékok délelőtt tíz órától délután négyig várják a gyerekeket; minden program ingyenes lesz, így aztán elmondhatjuk: az érdi ovisok és iskolások egy második gyermeknappal búcsúztatják a vakációt. Természetesen éhen sem maradhat senki: a Pelikán sétányon és a főtéren finom falatok várják a családokat, a már megszokott kézműves vásár keretében.

Címkék