Testvérvárosi találkozó az Érdi Napokon

A hagyományos kulturális programsorozat egyik kiemelkedő eseménye az a testvérvárosi találkozó, amely több mint egy évtizedes múltra tekint vissza településünkön. A nyitófesztivál napján sorra kerülő kerekasztal-beszélgetés kiváló lehetőség a kapcsolatépítésre és a tapasztalatcserére.

Hasonló tartalmaink:

Érd testvérvárosai is részt vesznek az Érdi Napok programjain. T. Mészáros András polgármester tájékoztatása szerint a külföldi vendégek Budapest szépségeit is megcsodálhatják a hétvégén, de ellátogatnak a Frida Khalo kiállításra is.

Érdnek hat testvérvárosa van. Elsőként a lengyelországi Lubaczów-val írta alá a testvérvárosi megállapodást, majd az angliai Poynton, a romániai Szászrégen, a szlovákiai Léva, a szerbiai Szabadka, végül a kínai Xuzhou városa következett.

Az Érdi Napok keretében minden évben kerekasztal beszélgetést szerveznek egy-egy aktuális téma mentén. A résztvevők a korábbi esztendőkben kifejtették véleményüket többek között a szociális kérdések, a környezet- és természetvédelem, az éghajlatváltozás és energiafelhasználás, a szegénység és kirekesztés, az önkéntesség, valamint a családi gazdálkodás tárgykörében. Tavaly megemlékeztek a II. világháború befejezésének 70. évfordulójáról és tárgyaltak a fejlesztés európai évéről is.

A testvérvárosok idei, szeptember 1-jén, délelőtt sorra kerülő kerekasztal beszélgetésen a második világháborúról cserélnek eszmét. A magyar nézőpontot Dr. Kubassek János, a Magyar Földrajzi múzeum igazgatója képviseli majd.

A testvérkapcsolati mozgalom lényegét a II. világháború után Jean Bareth, az Európai Települések és Régiók (CEMR) egyik alapítója, a következőképpen fogalmazta meg: „A testvérkapcsolati mozgalom két közösség közötti olyan találkozásokat tesz lehetővé, melyek során azok – az európai értékeket szem előtt tartva – közösen lépnek fel a jelentkező problémákkal szemben és egyre szorosabb, baráti viszonyt alakítanak ki egymással”. A testvérkapcsolati mozgalom alapvető értékei tehát: barátság, együttműködés, szolidaritás, kölcsönös odafigyelés egymásra.

Természetesen a testvérkapcsolatok – erre városunk is példa – gyakran több, mint két partner bevonásával is járhatnak. A jól működő testvérkapcsolatokból a közösség és a települések egyaránt profitálnak. A vélemények és nézőpontok kicserélése mellett lehetővé válik, hogy a fiatalok megismerkedhessenek más országbeli társaikkal, és ezáltal önbizalomra tegyenek szert. Segítséget nyújt számunkra abban, hogy jobban megérthessük mit is jelent Európa napjainkban és mit hoz a jövő.

Címkék