Ahol a koncertek nem recsegnek

Légkondicionált elővárosi vasúttal Kelenföldről mindössze tizenkilenc perc Érd. Budafokról autóval csak öt perc. Ha egy jó, ráadásul ingyenes dzsesszfesztivált keresünk, igazán megéri útra kelni a fővárosból.

Hasonló tartalmaink:

Addig jár az ember koncertre, míg maga is koncertszervező lesz − hogy időnként mennyire „veszélyes” tud lenni a zeneszeretet, arról Irk Réka programozó, dizájner, az Érdi Jazz Fesztivál szervezője is tanúságot tehet. – Véletlenül csöppentem a fesztiválszervezésbe. Nagyon szeretem a dzsessz zenét, sok koncertre jártam, heti egy-három koncert kell nekem. Mikor dolgozom, akkor is egyfolytában szól a dzsessz. Amikor a fiam kirepült otthonról, épp azon gondolkodtam, valamilyen önkéntes munkát vállalok, de jött a felkérés: segítsem a fesztivál online megjelenését, népszerűsítését. Az első fesztivált Kéri Mihály festőművész, az Érdi Galéria vezetője szervezte, ami sokkal jobb volt annál, mint amennyien értesültek róla. Végül úgy találták, nemcsak a weboldal működtetésében vagyok kompetens, a fesztiválszervezés feladatával is megbíztak. Tudtam ajánlani zenészeket, húzóneveket, a második fesztiválra már tényleg sokan jöttek. Nemcsak a helyiek és a fővárosiak, hanem a környező városokból, településekről, sőt Szentendréről és Esztergomból is jönnek – mesélte lapunknak.

Szeptember 4-től 9-ig már negyedik alkalommal rendezik meg a fesztivált. Irk Réka koncepciója: a könnyebben befogadható, de minőségi dzsesszt megmutatni olyan muzsikusokkal, akik korábban ritkán, vagy soha nem játszottak együtt. – Idén három helyszínen leszünk. Kedden a Szepes Gyula Művelődési Központban a legendás gitárművész, zeneszerző, László Attila lép fel Háy János író-költővel. – Mint Irk Réka elmondta, a jazz és irodalom estet majdnem törölni kellett, mivel az eredetileg meghívott Grecsó Krisztián megbetegedett. Háy hozza magával a saját verseit, valamint jó barátja, Grecsó Krisztián tárcáját. Csütörtök este viszont időben kell érkeznie annak, aki ülőhelyet is szeretne magának a Zenei Könyvtárban. Czirják Csaba gitáros amerikai tanulmányok után van újra itthon, új triójával a folkkal átitatott, „érthető” dzsesszt műveli, a repertoáron néhány standarddal is.

A fesztivált péntektől vasárnapig a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében kell keresni. – Gyönyörű szép, fás, bokros kert, a közepén egy felújított kocsiszín áll, az esőtől se kell félni – írta le a helyszínt Irk Réka. Pénteken a Hajdu Klára Quartet muzsikál itt Fekete-Kovács Kornéllal. A trombitaművész 2015-ben közreműködött már a kvartett Chet Baker-albumán, ám ritkán koncerteznek együtt. A jazzt, soult és funkyt vegyítő Kiss Attila Quartet (a billentyűknél Tzumo foglal helyet, basszusgitáron Szőke Péter, dobon Tiba Sándor játszik), valamint a smooth jazz egyik legismertebb szaxofonosa, Zolbert szombati koncertje sem lesz megszokott élmény. A gitáros Kiss Attila szerzeményeit zolbertesen, míg Zolbert számait Kiss Attila stílusában fogják előadni. – Harmóniák, kellemesen hallgatható, kicsit popos zene, sokaknak ajánlott – tette hozzá Irk Réka.

Az Érdi Jazz Fesztivál vasárnapi sztárfellépője az egyik legnépszerűbb magyarországi dzsesszzenekar, a Balázs Elemér Group lesz. A fesztivál támogatójának köszönhetően, akárcsak tavaly, idén is egyetemisták muzsikálhatnak délután a főműsor előtt: Varga Tivadar zongorista, ifjabb Oláh Kálmán szaxofonos, Csík Dániel basszusgitáros és Márkosi András dobos. Mint a műfaj elkötelezettje, Irk Réka rendszeres vendége a zeneművészeti egyetem dzsesszista vizsgakoncertjeinek, ez alapján válogatott idén is. – Már az első évfolyamosok között is hallani olyan zenészeket, akikből nagy muzsikusok lehetnek, ha nem vesztik el a szorgalmukat – állítja a fesztiválszervező.

És ami egyáltalán nem mellékes: Irk Réka nagyon büszke arra, hogy a városi művelődési ház sokat áldozott a hangtechnikára, azaz a fesztivál koncertjeinek hangzása olyan, mint a legjobb dzsesszklubokban. Nem fognak recsegni a hangfalak – ígéri a szervező, ami valljuk be, elég nagy vállalás.

(www.nepszava.hu)

Címkék