A biztonság az első

Több mint kétszáz helyre riasztották a tűzoltókat a szombat esti felhőszakadás okozta károk miatt, és tegnap is több helyen fennakadást okozott az eső és a szél, annak ellenére, hogy egészen kora estig úgy tűnt, hogy megússza a térség a vihart. Az Érdi Napok nyitófesztiválját is elmosta az eső, a percek alatt összeálló szupercella könyörtelenül lecsapott a fesztiválózókra is, ezért a résztvevők és a fellépők biztonsága érdekében a Kiscsillag koncertje közben leállították a további programokat.

Hasonló tartalmaink:

Wolf Katalin, a Szepes Gyula Művelődési Központ igazgatója az ÉrdMost.hu-nak elmondta: jelesre vizsgázott az intézkedési terv vészhelyzet esetén a rendezvényen, hiszen a radaron sem lehetett előre látni, hogy ekkora vihar lesz. Hirtelen, néhány perc alatt álltak össze a felhők; és szakadt le az ég.

– Abban a pillanatban, hogy észleltük, hogy itt a vihar, leállítottuk a Kiscsillag koncertjét és a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, a polgárőrséggel és a közterület-felügyelőkkel elkezdtük kiüríteni a teret, ezúton is köszönjük a magas szintű és szakszerű közreműködésüket. Aki nem autóval érkezett a rendezvényre, azokat a Polgármesteri Hivatalba és a Szepes Gyula Művelődési Központba vittük be; és kértük, hogy maradjanak bent, amíg elcsitul az eső.

- Nagyon jónak értékelem az összefogást, ugyanis alig 15 perc alatt sikerült kiürítenünk az egész főteret. Szerencsére személyi sérülés nem történt és ez a legfontosabb egy ilyen szituációban. Mivel az Érdi Napok egy egész heti programsorozat, azt reméljük, hogy sokan találnak még kedvükre való szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget, ilyen például az Érdi Jazz Fesztivál, ami kedden a Szepes Gyula Művelődési Központban a legendás gitárművész, zeneszerzővel, László Attilával és Háy János író-költővel kezdődik. Az Érdi Napok szép zárása lesz majd az Érdi Szüret, az ófalusi pincesoron, reméljük, hogy a minőségi programokat megkíméli szombaton az időjárás – zárta szavait az igazgató.

Címkék