Érdi Jazz Fesztivál – folytatása következik!

Vasárnap nagyszabású gálaesttel ért véget az Érdi Jazz Fesztivál, de lehet, hogy nem kell egy teljes évet várni a folytatásra, ugyanis, mint azt a szerevezők a vasárnapi koncerten bejelentették, aláírás gyűjtésbe kezdtek a fesztivál sikerén felbuzdulva, hogy induljon be Érden a jazzklubos élet.

Hasonló tartalmaink:

Idén 4. alkalommal rendezték meg az Érdi Jazz Fesztivált szeptember 4-9. között javarészt a Múzeumkert kocsiszínjében, ami különleges hangulatot adott a koncerteknek. A közönség hozzászokott a fesztiválhoz, és megszerette azt, legalábbis a látogatószám ezt bizonyítja, hiszen a kocsiszín minden este zsúfolásig megtelt a jazzre éhes közönséggel. Irk Réka, a fesztivál szervezője nívós műsort rakott össze, amiben nemcsak a meghívott művészek, de a technikai szakemberek is gondoskodtak arról, hogy mindezt a legmagasabb színvonalon lehessen élvezni.

A vasárnapi két koncert méltó lezárása volt a fesztiválnak. Előbb a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (főként) végzős zenészei  adtak koncertet saját szerzeményeikből, Varga Tivadartól többet is. A formáció pimaszul fiatal és tehetséges: Oláh Kálmán Jr. nemhiába nyert megannyi versenyen már szaxofonjátékával, itt, Érden is elkápráztatta a nagyérdeműt, mint ahogy tette azt Varga Tivadar a zongoránál, Csík Dániel basszusgitáros és Márkosi András, dobos, aki jelmondatának választotta azt a John Lennon idézetet, miszerint “Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni”.

DSCN0234[1]

A fiúk szépen felvezették az est fénypontját, a fesztivál méltó lezárását: a Balázs Elemér Groupot, akik tavasszal megjelent Sounds of Diversity című lemezükről, valamint a The New BEGinning albumról is előadtak új dalokat. A 2015-ben meghalt amerikai jazz legenda, Ornette Coleman szerint, ha a többiek játszanak a dobossal, az rock; ha viszont a dobos játszik a többiekkel, az jazz. A BEG-ben ez az állítás nyilván azért érdekes, mert Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarát 2000-ben Balázs Elemér jazz dobos alapította. Az együttes vasárnap este teljesen összecsiszolódottan, mérhetetlen profizmussal és könnyedséggel, közvetlenséggel játszott. Egyéni hangzásvilágukra Szakonyi Milán és Kiss Flóra hangjának érdekes összhatása tette fel a koronát.

Közben a színpad melletti asztalra letett papíron sorra gyűltek az aláírások ahhoz a kezdeményezéshez, hogy ne kelljen egy évet várni a következő érdi jazz koncertig, hanem induljon be itt is a jazzklubos élet. Tehát folytatása következik – legkésőbb egy év múlva, de az is lehet, hogy előbb.

Címkék