Megvan, ki irányítja a válogatottat Érden!

Október 24-én az ÉRD Arénában játszik Szlovákia ellen a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely Ljubomir Vranjes menesztése után új kapitányt nevezett ki a nemzeti együttes élére. A Magyar Kézilabda Szövetség honlapján megjelent közlemény szerint az MKSZ elnöksége úgy határozott, hogy a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn a Balatonfüredi KSE vezetőedzője, Csoknyai István irányítja a válogatottat.

Hasonló tartalmaink:

Ljubomir Vranjes távozását követően a szövetség számára sürgős feladat volt az új kapitány megtalálása, hiszen a mieink október 24-én, Érden Szlovákia ellen kezdik meg a 2020-as Európa-bajnokságra való jutásért rendezett selejtezőt, ugyanakkor a szövetség hangsúlyozta, hogy a fő cél a jövő januári világbajnokság, amely komoly lépés lehet a 2020-as tokiói olimpiára való kvalifikációhoz.

A keziszovetseg.hu hozzáteszi, a két feladatot mérlegelve az MKSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a következő két Eb-selejtezőn Csoknyai irányít, akinek munkájára az azt követő időszakban is számítanak a nemzeti együttesnél, de hogy milyen titulussal és stáb tagjaként, arról napokon belül születhet döntés.

A férfiválogatott hétfőtől készül Érden, illetve Budaörsön.

A magyar férfi válogatott kerete a Szlovákia és Olaszország elleni Eb-selejtezőkre:
Kapusok:
Mikler Roland (Telekom Veszprém), Borbély Ádám (Orlen Wisla Plock, lengyel), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Balatonfüred), Vasic Marko (Csurgó)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Ferencváros), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Bartók Donát (TBV Lemgo, német)
Irányítók: Lékai Máté (Veszprém), Juhász Ádám (Tatabánya)
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Schuch Timuzsin (Ferencváros), Sipos Adrián (Tatabánya)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Ademar León, spanyol), Ilyés Ferenc (Tatabánya), Faluvégi Rudolf (HSB Nantes, francia)
Balszélső: Bóka Bendegúz (Balatonfüred)

Férfi Európa-bajnoki selejtezők:
2018. október 24. 18:30, Érd: Magyarország-Szlovákia
2018. október 27., 18:45, Padova: Olaszország-Magyarország

A magyar válogatott további Eb-selejtezői:
2019. április 10. vagy 11.: Oroszország-Magyarország
2019. április 13. vagy 14.: Magyarország-Oroszország
2019. június 12. vagy 13.: Szlovákia-Magyarország
2019. június 15. vagy 16.: Magyarország-Olaszország

A csoport első két helyezettje, valamint a nyolc selejtezőcsoport legjobb négy csoportharmadikja vehet részt a norvég-osztrák-svéd közös rendezésű Európa-bajnokságon 2020 januárjában.

(fotó: keziszovetseg.hu)

Címkék