Hétvégi sportprogram-ajánló

Az Érdi VSE felnőtt NB III-as labdarúgócsapata befejezi a bajnokságot, míg a Delta RSE Érd röplabdázói újabb győzelem reményében lépnek pályára, a BKG-VMG DSE kosarasai megint egy listavezetőt fogadnak a VMG-ben. Az ÉRD Aréna két nagy verseny otthona is lesz hétvégén.

Hasonló tartalmaink:

LABDARÚGÁS

Székesfehérváron, a Mol Vidi FC második csapatának vendégeként játssza 2018-as utolsó bajnoki mérkőzését az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 16. fordulójában, november 25-én, 11 órakor. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítik! Részletes beharangozó itt!

NB III, Nyugati csoport, 16. forduló
11.25., 11.00:
Mol Vidi FC II–Érdi VSE

RÖPLABDA

Az újabb győzelemért! Ötödik győzelmét szerezheti meg a női röplabda NB II Közép csoportjában a Delta RSE Érd! A négy-négy győzelemmel és vereséggel, tizenhárom ponttal a tabella hatodik helyén álló Dömötör-Mátrai Beáta vezette társaság az utolsó előtti helyen, két győzelemmel és öt vereséggel álló Palota RSC vendégeként szerezheti meg ötödik bajnoki sikerét november 24-én, szombatón, 14 órától. A felnőtt női csapat mellett a Delta az Országos Serdülő bajnokságon, Tatabányán, illetve az Országos Mini Bajnokságban, Budapesten lép pályára.

Női röplabda NB II, Közép csoport, 9. forduló
11.24., 14.00:
Palota RSC–Delta RSE Érd

KOSÁRLABDA

Az éllovast fogadják! Megint… A férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjának hetedik körében ismét egy listavezetőt lát vendégül november 25-én, 16 órától a BKG-VMG DSE. A tizenhat csapatos bajnokságban tizenkettedik helyen, egy győzelemmel és öt vereséggel álló érdi csapat a mind a hat eddigi mérkőzését megnyerő Szent Pál Akadémiát fogadja a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 7. forduló
11.25., 16.00:
BKG-VMG DSE–SZPA

SZINKRONÚSZÁS

Hatodik alkalommal rendezi meg szinkronúszó versenyét az ÉRD Arénában az Aquatic SE. A VI. Aquatic Szinkronúszó Kupa november 23-án, 15 órakor kezdődik, amely után a kétnapos verseny elején az előírt gyakorlatokat és a 8, 10, 12 és 15 évesek kötelező gyakorlatait rendezik meg, majd a második játéknapon a minik egyéni, páros, csapat és kombó kategóriáját tartják. Ezt követően a záró részben a FINA-párosok és FINA-csapatok, FINA-kombók és vegyes kombók viadalát tartják meg.

AKROBATIKUS ROCK’N’ROLL

November 25-én, vasárnap az ÉRD Aréna ad otthont a junior és felnőtt párosok, illetve a gyermek és serdülő korosztályú formációk akrobatikus rock’n’roll magyar bajnokságának. A verseny 11 órakor kezdődik.

Címkék