Nagy György falikárpitjait 1996-ban láthattuk a művelődési központban az augusztus 20-ai ünnepi program részeként. Akkor persze még a gobelinek készítője is ott lehetett a megnyitón, a mostani tárlatnyitón már csak fia, Nagy Péter emlékezhetett meg róla, a műveket Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe.

Nagy György 1928-ban – tehát éppen 90 esztendővel ezelőtt – született Mezőkövesden, a magyar nyelvterület egyik leggazdagabb, legvirágzóbb népművészeti hagyományaival büszkélkedő matyók fővárosában – ahogy Csibi Erzsébet fogalmazott, hangot adva meggyőződésének, hogy minden ember, de egy művész különösen, magán viseli a szülőföld jegyeit, hatásait. Ahogy erről Nagy György kárpitjainak a matyó hagyományokban gyökerező forma- és színvilága is meggyőz bennünket.

A gobelintechnikát, a felhasználható anyagokat – a kezdeti időkben, a szűkös 1960-as években még a fonalakat is otthon festette a család, tudtuk meg a fiú visszaemlékezéséből –, a falikárpitok komponálásának mikéntjét egy műszaki végzettségű, hivatalnokként dolgozó férfi sajátította el, hogy aztán harminc éven át készítse hihetetlen aprólékossággal, precizitással faliképeit. Eleinte az emberek, a világ, a mindennapok örömei érdekelték – szintén a fiától tudjuk, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet élt –, később a zene lett a fő ihletője, Kodályról készült portréját tartják egyik legjobb művének, de ebbe a sorba tartozhatnak a Kodályt siratók vagy az Éneklő diákok című szőnyegek is. Munkásságának utolsó szakaszában előtérbe kerültek az indulást ösztönző matyó hagyományok, motívumok és a szakrális témák.

Nagy Péter tárlatvezetéséből nyomban láthattuk, hogy e gobelinek készítője nem egy technikához keresett mondanivalót, hanem a gondolatai kifejezéséhez megfelelő műfajt, már első, a tanulóidőkre utaló kisebb méret ellenére is gondolatgazdag képét nagyon hamar követte az első igazi falikárpit. A feltörni akaró mondandó gyorsan megtalálta a hozzá illő kifejezésmódot.

Mindebből sejthető, hogy Nagy György autodidakta művész volt, nem szerzett se textilipari, se művészeti képzettséget – viszont tehetséges volt, ahogy ezt mentora, az Iparművészeti Főiskola tanszékvezetője, Bakay Erzsébet is tartotta róla: „Nagy György gobelinjei ihletett vallomások mély, emberi érzésekről, szépségekről, emlékekről, örömökről, fájdalmakról és belső harmóniáról. Ezeket az érzelmeket sugározzák munkái, amelyekhez megtalálta azt a művészi kifejezési formát, amely alkalmas az elvont mondanivaló közvetítésére. Nagy György született tehetség, aki tudatosan kutatta föl a textilművészet legbonyolultabb technikai megoldásait, hogy művészi elképzeléseit hitelesen meg valósíthassa. Többet tud a szövésről, a képi komponálásról, a mesterségről, mint sok hivatásos művész.”

Nagy György textilművész kiállítása megtekinthető december 4-ig, a művelődési ház kamaratermében.

(Érdi Újság)