Interaktív történelmi vágta

A november elején megtartott kiképzéssel egybekötött nyílt nap után vasárnap a nagyközönség előtt ismét megmutatták magukat a huszárok, akiknek ezúttal is három napos kiképzést szerveztek a Simonpusztai Lovasparkban – a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület, a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetséggel karöltve. A rossz idő ellenére a lovasparkba ellátogató érdeklődőket a szervezők végigkalauzolták hazánk történelmének főbb állomásain – a lovak és lovasaik segítségével. Volt itt ágyúdörgés, huszár karüsszel, sőt még lovas birkózás is.

Hasonló tartalmaink:

A hétvégét megpecsételő zord időjárás ellenére szép számmal jelentek meg a lovak és lovaglás szerelmesei vagy aziránt érdeklődők Simonpusztán, ahol rendkívül színvonalas műsor és magasan képzett lovasok kápráztatták el őket produkcióikkal. Pénzes Gábor lovasbemutatójáért hatalmas tapsot kapott, nem véletlenül, ahogy Ézsiás Vencel huszár őrnagy, a MHKHSZ alelnöke elmondta, Európában is csak nagyon kevesen képesek arra, amiket ő itt bemutatott. Ezt pedig készségesen el is hitte mindenki, nem csak amiatt, amilyen egységben mozgott a lovával, hanem amilyen tűélesen találta el a céltáblaként kitett sütőtököket is a kardjával. Előbb a kishuszárok vonultak végig olyan peckesen, hogy sok gyereknek a közönség soraiban bizonyára meghozták a kedvét ahhoz, hogy csatlakozzanak majd hozzájuk, később már a huszárok karüsszelét csodálhattuk meg. Kaszás Gézáék az Észak-Itáliai Hadjáratot elevenítették fel kicsit azért békésebben az eredetinél, a császári és nyargaló tüzérek pedig a 19. századba repítették el a közönséget – egy kis ágyúdörgéssel aláfestésként.

20181125_131806[1]

“Simonpusztán olyan hagyományőrző munkát folytatnak, amit a mai napjainkba is bele lehet illeszteni. Márpedig Széchenyi óta tudjuk, hogy akinek nincs múltja, nem lesz jövője sem,” mondta el megnyitó beszédében T. Mészáros András polgármester, aki egy mondókát is idézett, annak kapcsán, hogy a bemutatott produkciókban mennyi apróságra kell odafigyelnie állandóan a lovasoknak: “Egy szög miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget.” Azt hiszem, ennek az a tanulsága, hogy minden apróságra figyeljünk oda, ami a múltunkból jön, hogy a jövőben is biztonságban lehessünk”, zárta szavait a polgármester, aki tartalmas szórakozást kívánt az egybegyűlteknek.

DSCN1568[1]

Dr. Aradszki András azt emelte ki, hogy Simonpuszta a hagyományőrzés mellett a jövőnek is helyet ad: azaz kiemelt figyelmet szentel a gyerekeknek, hogy megismertesse és megszerettesse velük is a lovas sportot és a lovas hagyományokat. “A magyar kormány mindig szem előtt tartotta a lovas hagyományok fenntartását, újraélesztését és fejlesztését. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ennek a folyamatnak egy bázisa lesz Simonpuszta,” tette hozzá az országgyűlési képviselő.

“Egyesületünk célja a lovas hagyományok minél szélesebb körben való megismertetése és eljuttatása gyermekektől és szüleiken keresztül a felnőttekig. A szabadidő egyik legnemesebb, leghasznosabb formája, ha azt a lovak mellett – többé kevésbé – a szabadban töltjük. Ez mindenképp egy szebb és jobb alternatívát biztosít, mint a digitális és a plázakorszaknak a vadhajtásai,” mondta el Korein László, a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület elnöke.

A „Mindenkori Honvédelmünk és a Ló” jegyében telt családi napon nemcsak bemutatókkal, de interaktív programokkal is készültek a szervezők: ki lehetett próbálni az íjászkodást, fel lehetett ölteni a lovagi vértet, sőt, a nagyon elszántak a huszár ötpróbán is indulhattak. Mindemellett a közönség a bemutatókon interaktív történelmi utazáson is részt vehetett a lovak és lovasaik segítségével. Ahogy az egyesület elnöke fogalmazott: “célul tűztük ki, hogy nemzeti értékeinket, hagyományainkat aktívan ápoló és értékeit védő fiatal nemzedék nevelését elősegítsük, valamint lovas kultúránkat széles körben terjesszük. Ehhez kapcsolódóan egyik fő célunk az iskolai lovas kultúra oktatás programjának akkreditálása is. A családi nap programjait is ennek szellemében állítottuk össze, mely alkalmat teremt minden idelátogató számára, hogy kedvet kapjon a lóval és a természettel való kapcsolathoz, de a szakmai nézők számára is értékes programokat biztosítsunk.” A rendezvény nívóját emelte jelenlétével és éneklésével Papadimitriu Athina színművésznő is.

Címkék