Lovas szánon jött a Mikulás

Két ló húzta, szán repítette a nagyszakállút a krampuszokkal és a Hótündérrel együtt a Simunpusztai Lovasparkba csütörtökön kora délután, az ország legnagyobb lovas mikulás ünnepségén résztvevő közel 1000 környékbeli alsós és óvodás gyermek legnagyobb örömére. 

Hasonló tartalmaink:

Az Érdről, Tárnokról, Sóskútról és Diósdról érkező gyermekek már valószínűleg korábban is találkoztak a Mikulással, de olyannal még biztosan nem, akinek a szánját lovak húzták volna, ahogy T. Mészáros András mondta a Simonpusztán összegyűlt kicsiknek és nagyoknak köszöntőjében. Hacsak részt nem vettek tavaly az első lovas mikulás ünnepségen.

simonpuszta_mikulas6_181206

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta Szent Miklós példáján keresztül, hogy adni legalább olyan jó, mint kapni, majd kiemelte az Ökumenikus Segélyszervezet egész éves tevékenységét, akik most Mikulás-csomagokat biztosítottak a gyermekek részére.

simonpuszta_mikulas1_181206

Persze a mikulás ünnepség első számú, abszolút  főszereplői a Mikulás és segédjei mellett maguk a gyerekek voltak, ahogy azt dr. Korein László, a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület elnöke is kifejtette. A gyerkőcök pedig egyik ámulatból a másikba estek, amikor begurult lovas szánján eléjük a Mikulás, aztán amikor a Hótündérrel és a krampuszokkal együtt barátságosan üdvözölte őket.

simonpuszta_mikulas2_181206

A Mikulásnak akadt dolga rendesen, hiszen minden bátor jelentkezőnek, aki énekelt, mikulás csomaggal kedveskedett. Jelentkezőből pedig volt bőven, szállott a hangszórókból a sok Hull a pelyhes fehér hó, Kiskarácsony, nagykarácsony és Télapó itt van. Az is kiderült, hogy lehet, vannak még rossz gyerekek, de Simonpusztán csütörtökön kora délután egy sem volt, hiszen senki sem kapott virgácsot. Csak azt volt nehéz időnként eldönteni, kit akarnak jobban megölelni a gyerkőcök: a Mikulást vagy a lovakat, akikkel érkezett. Aki pedig ráunt volna a mikulásozásra, az kint, a tűzoltók darujáról felülről is szemügyre vehette a bejáratnál felállított karácsonyfát.

simonpuszta_mikulas3_181206

simonpuszta_mikulas4_181206

(képek: Boros Sándor)

Címkék