Ünnepre hangolódva

Idén is többféle családi, kulturális program várja az érdieket advent idején: betlehemezés, adventi séta, gyermek- és komolyzenei koncertek, kézműves foglalkozások, mikulásváró rendezvények színesítik a hétvégéket és hétköznapokat. Adventi programajánlónkat olvashatják.

Hasonló tartalmaink:

December másodikán a főtéren hangolódhatunk az ünnepre, a Szepes Gyula Művelődési Központ ingyenes rendezvényén: 16 órától a Görömbő Kompánia interaktív betlehemes játéka, 17 órától a Kolompos együttes adventi koncertje várja a családokat. 18 órakor kerül sor az adventi gyertyagyújtásra T. Mészáros András polgármesterrel és az egyházak képviselőivel.

Szintén december 2-án, a 18 órai mise után kerül sor a Szirmok Női Kar adventi hangversenyére, az Érd-Újvárosi Jézus Szíve Templomban. Az adventi koncertsorozat folytatódik a következő hetekben is: december 9-én a  Lendvai Károly Férfikórus (Törökbálint), 16-án a Rosenbrücke Német Hagyományőrző Énekkar lép fel a templomban, szintén a 18 órai mise után. December 23-án pedig a szentmisén énekel a templomi énekkar.

December 3-án 16 órától az Érdi Szociális Gondozó Központ közreműködésével mikulásváró délutánt tartanak a családoknak a régi Parkvárosi Közösségi Ház (Bajcsy-Zsilinszky út 206-208.) épületében: a gyerekek megismerkedhetnek Lucskos Csumpival, fotózkodhatnak jelmezes meseszereplőkkel, kézműveskedhetnek, gyerekdalokat és meséket hallgathatnak meleg kakaó mellett, és akciós könyvvásárlási és dedikálási lehetőséggel is kedveskednek a szervezők. Ugyanitt jótékonysági ajándékgyűjtést is szerveznek: aki bedobozolt ajándékkal érkezik, mesét kap cserébe.

December 6-án ellátogat Érdre a Mikulás, sőt, ahogy azt már megszokhattuk, több Mikulás is lesz, no meg krampuszok, akik délelőtt 10 és délután 2 óra között, majd délután 4-től 6-ig várják a gyerekeket a főtéren. Az ófalusi Szent Mihály kúthoz  fél hétkor érkezik a Mikulás, és a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ajándékát osztja szét.

Szintén december 6-án, csütörtökön, 17.30-tól mikulásváró bábelőadást rendeznek a Szepes Gyula Művelődési Központban: a Nefelejcs bábszínház adja elő a Kippkopp a hóban című mesét. Az előadás után minden 14 év alatti gyermek csomagot kap a Mikulástól (belépőjegy: 850 forint, csomagjegy: 950 forint). Jegyeket november 30-ig vásárolhatnak az érdeklődők.

December 8-án ismét Magyarok Érdi Vására lesz a főtéren: ahogy azt már megszokhattuk, míves kézműves portékákból válogathatunk az ünnepekre.

December 11-én a gyermekkönyvtárban délután 3-tól 6 óráig mesével és kézműves foglalkozással várják a családokat, a zenei könyvtárban pedig december 12-én 10 és 11 óra között karácsonyi dísz készítő foglalkozást tartanak (ez utóbbira a zk@csukalib.hu címen lehet bejelentkezni). Mindkét program ingyenes.

Idén is megrendezik a hagyományos adventi ófalusi sétát, az Érd-Óváros Szent Mihály Alapítvány védnökségével, december 15-én délután.

December 16-án a Szepes Gyula Művelődési Központban a Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda betlehemesét láthatják az érdeklődők, 16 órától, majd Rosta Géza gyermekkoncertjét, fél öttől. Fél hatkor a Batyu Színház Holle anyó történetét eleveníti fel a színpadon. A délután folyamán a gyerekeket kézműves foglalkozással is várják a szervezők, lesz mézeskalács-díszítés és arcfestés is.

Szintén december 16-án, 16 órai kezdettel ad koncertet az Érdi Kamarazenekar a Thököly utcai evangélikus templomban.

(Fotó: archív, Boros Sándor)

 

 

Címkék