Ajándék a legkisebbeknek

Az önkormányzat évek óta ajándékkal lepi meg az érdi újszülötteket és szüleiket. A mintegy harmincezer forint értékű babacsomagban minden megtalálható, amire egy mamának és babának szüksége van: ruhácskák, takaró, lepedő, pelenkák, babajátékok, rágókák, babaápolási szerek, még cipőcske is.

Hasonló tartalmaink:

A Nagy-Varga család kedden vette át a babacsomagot; az édesanya mosolyogva bontogatta az ajándékot.
– Még a méret is tökéletes: a ruhák pont jók a kislányomra, Zselykére, aki öt hónapos. Nagyon örülünk az ajándékcsomagnak, mindent fel tudunk használni, amit kaptunk – mondta Nagy-Varga Judit, aki nagyon jónak tartja a kezdeményezést.
– Azzal, hogy nem pénzbeli juttatást, hanem babaholmit ad az önkormányzat, biztos, hogy az ajándék a picié lesz – tette hozzá az édesanya. A házaspár idén költözött az érdligeti családi házba; itt alapítottak családot, és még legalább egy gyermeket terveznek.
– Úgy tapasztalom, Érd gyermekbarát város, sok családi programmal. Jó lesz itt felnevelni Zselykét – tette hozzá.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Kopor Tihamér önkormányzati képviselő, aki személyesen adta át a babacsomagot az anyukának, tudósítónknak elmondta: bár többen elöregedő városrésznek könyvelték el Érdligetet, ez nem így van: havonta legalább öt-hat babacsomagot visz el a családokhoz.

A gyermekeket kiszolgáló intézmények is megfiatalodnak a városrészben: a Tállya utcai óvodát most újítják fel, a Túr utcai iskola pedig pár esztendeje teljes energetikai korszerűsítésen esett át.
– Szükség volna még olyan helyszínre Érdligeten, ami közösségépítésre alkalmas. Ha a papi földeken létesülő városliget kialakítása befejeződik, az ideális terepe lehet majd a kikapcsolódásnak, a találkozásoknak – mondta Kopor Tihamér, hozzátéve: a tervek szerint egy rendezvényház is épül majd a területen.

Címkék