Még nagyobb lesz az érdi babacsomag

Érd Megyei Jogú Város közgyűlése csütörtökön tartja következő ülését, amelyen többek a szociális ellátások szabályairól szóló helyi önkormányzati rendelet több pontját is módosítani kívánják, szélesítve ezzel a jogosultak körét. Az ülésen tárgyalnak arról is, hogy az eddig is nagyon népszerű érdi babacsomagra fordítható keretösszeget megnövelnék – közölte T. Mészáros András polgármester.

Hasonló tartalmaink:

A városvezető sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a Battyhány Program keretében 2007 óta kapnak babacsomagot az érdi újszülöttek családjai. Az önkormányzat azzal a céllal hívta életre a kezdeményezést, hogy a város legifjabb lakóit és természetesen szüleiket segítse a gyermeknevelés kezdeti időszakában. A csomagban minden olyan kellék megtalálható, amelyre egy kisbabának szüksége lehet. Van benne pelenka, rugdalózók, takaró, az évszaknak megfelelő kis ruhák és minden, amire egy csecsemőnek szüksége lehet. A családok minden alkalommal nagyon örülnek a hasznos ajándékoknak, amelyeket az alpolgármesterek, vagy a területi képviselők adnak át nekik. A babacsomag eddig 25 ezer forint értékben tartalmazta a fent felsoroltakat, a tervek szerint, ha a közgyűlés is rábólint, már 30 ezer forintért kaphatnak babakelengyét az érdi családok.

T. Mészáros András a további napirendek kapcsán szólt arról is, hogy tárgyalják a  szociális ellátások szabályairól szóló helyi önkormányzati rendelet módosítását is. Eszerint módosulna a szociális rászorultság jövedelmi határa a lakhatáshoz, az ápoláshoz, a gyógyászati kiadásokhoz, valamint a gyermekek ellátásához kapcsolódó egyes települési támogatások esetében. Megnövekedne a támogatás összege, például a lakhatási támogatás a mostani háromezer forintról ötezer forintra, az ápolási támogatás huszonötezer forintról harmincezer forintra. A módosítás ellenben szigorítást is tartalmaz, ugyanis a gyógyászati segédeszközök viseléséhez nyújtott támogatás esetében a további visszaélések elkerülése érdekében kérnék a számla mellékletként történő becsatolását is – ismertette a polgármester.

A köztemetés szabályait is módosítani szeretnék holnap. A rendeletmódosítási javaslat lehetőséget ad arra, hogy aki nem tudja vállalni a temetés költségeinek megtérítését, az kérelmezheti a mentesítést, vagy a részletekben történő visszafizetést. Ezen rendelkezés bevezetésével a megelőlegezett költségek nagyobb mértékű megtérülése várható és kisebb arányban kerülne sor végrehajtás elrendelésére, mely az önkormányzat és a kötelezett számára is többletköltséget jelent.

Végül a polgármester minden városlakót invitált a május 5-ei Live Street Art fesztiválra. A Szepes Gyula Művelődési Központ és az Érdi Ifjúsági Önkormányzat idén is megrendezi a Live Street Art alkotói pályázatot, ahol számtalan programmal várják a fiatalokat a főtéren: közösségi festés, exrémsport-bemutatók, greenbox fotózás, pólókészítés, BSW, Hősök és Belga koncert szerepel a nap kínálatában.

Május 5-én: A TÉMA ÚJRA AZ UTCÁN HEVER!
12.00- 18.00 óra közt
- Élőfestés: a LIVE STREET ART alkotói pályázatra érkezett munkákból, a zsűri által kiválasztott 10 legjobbat a művészek élőben készítik el a főtéren. Az idei év témája: HÉTKÖZNAPI HŐSÖK!
-extrém sport bemutatók és workshop (slack line és fliptrack / félcső, bmx – gördeszka! )
- közösségi festés garfitti (mindenki kedvére dobálhatja a festék bombát és fújhatja a festéket)
- ART MARKET – design vásár
- greenbox fotózás és póló készítő workshop
KONCERTEK: BSW / HŐSÖK / BELGA

13.00 GÖRDESZKÁS és FLATLAND BMX BEMUTATÓ& WORKSHOP
Egy mobil félcsőben egész napos látványos bemutatókat és folyamatos foglalkozások kicsiknek és nagyoknak egyaránt profi sportolók közreműködésével, így mindenki részt vehet egy deszkás kalandban, sőt még meg is tanulhatja annak alapjait!
SLACKLINE BEMUTATÓ ÉS WORKSHOP (folyamatosan)
Te is találkoztál már a fák között kifeszített, alig pár centiméter vastag, ruganyos kötélen ugráló városi “artistákkal”? Te is értetlenül nézted, hogyan képesek megcsinálni azokat az észvesztően látványos trükköket, amitől a parkokban békésen andalgó járókelőknek is muszáj legalább egy pillanatra megállni, hogy összeszedjék a leesett állukat? Gondoltál már arra, hogy te is megpróbálkoznál ezzel a ma Magyarországon még alig ismert, de világszerte egyre népszerűbb sportággal, akkor itt a lehetőség!
14.00 ESZTERLÁNC mesezenekar koncertje
A sűrű erdő ezernyi titkot, hangot és varázslatot rejt. A hangszerek mind a mese egy-egy szereplőjét ismertetik meg velünk, akiknek kalandjait a gyerekek is alakíthatják ötleteikkel.
15.30 VÁSÁRI BÁBCIRKUSZ
Egyensúlyozás, kötéltánc, állatszelídítés, tűzfújás, kígyóbűvölés… mindez bábokkal!
A LÁDAFIA BÁBSZÍNHÁZ interaktív műsora kicsiknek!
16.30 FLIPTRACK BEMUTATÓ ÉS WORKSHOP
Magyarország első és egyetlen AirTrack Parkour show-ja! Egy monumentális attrakció, egy 12 méteres speciális légszőnyegen, melyet a bemutatók között ki is lehet próbálni! Még több csavar, még több szaltó, még látványosabb koreográfia!
17.00 BSW koncert
18.00 GÖRDESZKÁS és FLATLAND BMX BEMUTATÓ
18.30 FLIPTRACK bemutató
19.00 HŐSÖK koncert
20.30 a 2018. évi LIVE STREET ART alkotópályázat díjátadása
21:00 BELGA koncert

A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Címkék