Hanuka, Érden először

Első ízben tartottak hanuka ünnepséget Érden, a Budakörnyéki Zsidó Hitközség szervezésében. A december 2-ai gyertyagyújtásnak és ünnepségnek a Parkvárosi Közösségi Ház adott otthont; a hanukia első gyertyáját T. Mészáros András polgármester gyújtotta meg.

Hasonló tartalmaink:

Hetvennégy év után indult el újra a zsidó hitélet Érden – ez volt tehát az első, hagyományteremtő alkalom, amikor a hanukát együtt ünnepelték a hitközség tagjai – tudtuk meg Hidasi Endre, a Budakörnyéki Zsidó Hitközség és a DUZSIKE elnökétől.

- Az este bejövetelével kezdetét veszi az ünnep, és nem a véletlen műve, hogy a mai napon nemcsak a hanuka első gyertyájának lángja, hanem az adventi gyertyák közül az első is fellobban. Milliószám gyújtanak gyertyát a mai napon. A gyertyák lángjai nemcsak a Földet világítják körbe, hanem az ember lelkét is, békességet, szeretetet költöztetve belé – mondta köszöntőjében a DUZSIKE elnöke.

- Szeretném megköszönni polgármester úrnak, hogy vállalta az első gyertya meggyújtását, jelképezve, hogy helyünk van a város közösségében, közéletében – tette hozzá az elnök, akitől megtudtuk azt is: az érdi hitközség huszonkét taggal alakult, de nemcsak Érdről, hanem Százhalombattáról, Ercsiből és Diósdról is vannak tagjaik. Nemcsak őket, hanem minden érdeklődőt szeretettel láttak ezen a rendezvényen, ahol az ünnepi köszöntő után megtudhattuk, honnan ered ez az ünnep.

Hanuka ünnepe idén december 2-án kezdődik, és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött.  A “chánuká” azt jelenti: “felavatás”, s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.

- Nagyon fontos szerepet töltenek be a város életében a különféle közösségek, a vallási közösségek éppúgy, mint a legkisebb egységük, a család. A zsidóságnak vannak ugyan gyökerei Érden, hitközség azonban nagyon régóta nem volt. Reméljük, ez a nemrég létrejött közösség egyre jobban megerősödik – mondta tudósítónknak T. Mészáros András polgármester.

- Örüljünk együtt a fénynek, az isteni csodának, annak hogy ezt együtt tudjuk megünnepelni Érden is – zárta szavait.

A menóra (hanukia) gyertyájának meggyújtása után együtt énekeltek a jelenlévők, majd szeretetvendégséggel és beszélgetéssel zárult az ünnepség.

Címkék