Személyre szóló ajándék

Mi az, ami nagyobb ajándék a csokinál, a cukornál is így, mikulás táján? Például a személyre szóló dicséret, a buzdítás, a taps – mindebben részük volt az Életfa Csoport Egyesület szervezésében tartott ünnepségen az SNI-s és tartósan beteg gyermeknek, akik családjukkal, testvéreikkel tölthettek el egy vidám, bensőséges szombat délutánt a Habilitációs Központban.

Hasonló tartalmaink:

Az Életfa Csoport Egyesület negyedszerre rendezte meg különleges, a beteg gyermekek igényeinek megfelelő mikulásünnepségét a Habilitációs Központban. Míg első alkalommal öt család gyűlt össze, idén már harminckét család ünnepelt együtt, és hatvan csomagot osztottak szét – természetesen nemcsak a beteg gyermekeket, hanem a testvéreiket is meglepték a szervezők szombat délután.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Országszerte is nagyon ritka az a mikulásünnepség, amit kifejezetten az SNI-s gyerekek igényei szerint rendeznek – pedig ezeknek a „kacifántos” apróságoknak ugyanúgy szükségük van az élményekre, mint az egészségeseknek – tudtuk meg Ömböli Ágnestől, az egyesület egyik alapító tagjától, aki társaival együtt úgy alakította ki a helyszínt, hogy egy kerekesszékes, vagy egy autista kisgyerek is jól érezhesse magát.

A Habilitációs Központ nagyszobája nagyon alkalmas volt erre a célra, hiszen akadálymentesen megközelíthető volt, és a szőnyegeken, meleg takarókon volt mód a heverészésre, pihenésre is, és aki szeretett volna egy kicsit elvonulni, az is megtehette. A gyerekeket arcfestés és csillámtetoválás, illetve a Kiss Company várta, karácsonyi dalokkal, amit együtt énekelhettek a szülők és a gyerekek.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Nagyon jól érezzük itt magunkat, pedig most vagyunk először életfás rendezvényen – mondta tudósítónknak egy édesanya. – Négy gyermekem van, egyikük autista. Kanadai vagyok, pár éve költöztünk Magyarországra. Úgy gondoltam, felveszem a kapcsolatot másokkal, akiknek szintén SNI-s gyermekük van. Szeretnék többször is majd eljönni a hasonló alkalmakra – mondta mosolyogva.

A családok nem érkeztek üres kézzel: az étkezőben otthon készített sütemények, a támogatók jóvoltából pedig szendvicsek várták a gyerekeket és a szülőket, és – nagyáruházak felajánlásából – ajándékcsomagot is összeállítottak minden gyereknek. A Mikulás nemcsak ezeket a csomagokat adta át, hanem személyre szóló dicséreteit, jókívánságait is – mindenki megtudhatta, hogy egy-egy gyerek mi mindenben fejlődött az elmúlt esztendőben. Ez az elismerés, figyelem és ünneplés talán még a csokinál is többet ért a tartósan beteg gyermekek számára.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Idén már nem tart több programot az Életfa Csoport, jövőre viszont annál többet szerveznek: szeretnének zeneterápiás foglalkozásokat tartani, úszást, kutyaterápiát, amennyiben lesz rá forrás és kapacitás. Elsősegély-tanfolyamot is szerveznek majd a szülőknek, önkormányzati támogatással – tudtuk meg Ömböli Ágnestől. Hogy az Életfa mennyire népszerű, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy tagcsaládjaik száma az elmúlt esztendőben körülbelül 70 százalékkal, százötvenről kétszázötvenre nőtt.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Címkék