Segítő kezek

A napokban zárultak az Életfa Csoport Egyesület szülősegítő tréningjei. Az egyik tanfolyam abban támogatta a sajátos nevelési igényű, gyakran súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek anyukáit, hogy elfogadják és feldolgozzák  gyermekük másságát. A másik, haladó tanfolyam a csapatépítésről, a közös életfás célok eléréséről szólt – ami többek közt egy fejlesztő napközi létrehozása.

Hasonló tartalmaink:

Az Életfa Csoport fogyatékkal élő gyermekeket nevelő anyukákból áll, és ezeknek a sajátos nevelési igényű, gyakran halmozottan fogyatékos (nevezzük őket egyszerűen csak kacifántosnak) gyermekeknek szeretne jobb, biztonságosabb jövőt. Az internetes csoportként induló Életfa egyesületté terebélyesedett; a szabadidős programok mellett tanfolyamokat szerveznek a csoporttagoknak.

A napokban zárult két tréning, az Életfa szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az FSZK nonprofit Kft. támogatásával. Egyik egy élményfeldolgozó tanfolyam, amit második alkalommal rendeztek meg azoknak az édesanyáknak, akik sajátos nevelési igényű, fogyatékkal élő gyermeket nevelnek; a négy alkalomból álló, több órás találkozók ahhoz segítették hozzá a szülőket, hogy elfogadják és feldolgozzák azt, hogy az ő gyermekük más.

Idén az élményfeldolgozó tréning mellett elindítottak egy “haladó” csoportot is, azoknak az édesanyáknak, akik tavaly már elvégezték az élményfeldolgozó tanfolyamot.

– Ez a szervezetfejlesztésről, teamépítésről szólt, és azt célozta, hogy segítse az adott célt vállaló közösséget, azaz az Életfa egyesületet belső viszonyaik rendezésében, vezetési struktúrájuk kialakításában. A csoport tízfős volt, és nagyon lelkesen dolgoztak – mondta az ÉrdMostnak dr. Pintér Gábor főiskolai tanár, a tréning vezetője.

– Az Életfa egyesületben munkálkodók a saját, kacifántos gyermekiknek szeretnének szebb, jobb, biztosabb jövőt. Érintett szülőként belevágni egy érdekképviseleti szervezet létrehozásába, és a semmiből létrehozni egy építő közösséget, hatalmas feladat, ami érzelmi feszültségekkel, aggodalommal is jár – a munka hátterében ugyanis a saját gyermekük sorsának, jövőjének biztosítása áll – mutatott rá a pszichoterapeuta, hozzátéve: amennyiben lehetőség nyílik rá, szeretnék folytatni a tanfolyamot.

Tarsoly Anikó, az Életfa egyik alapítója kérdésünkre elmondta: az egyesület egyik nagy célja, hogy az önkormányzat, illetve a szociális ágazat és a tankerület segítségével megoldást találjanak a kacifántos gyermekek nappali ellátására és fejlesztésére – jelenleg ugyanis Érden nincs olyan intézmény, amely a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekeket fogadná. Hogy ez megoldódjon, szeretnék kérni az országgyűlési képviselő segítségét is – tette hozzá Tarsoly Anikó.
– Ötletünket sokan támogatják. Azt szeretnénk elérni, hogy kidolgozott terv és megoldás is szülessen – zárta szavait.

kutyás2

Az Életfa rendszeresen szervez közösségi programokat a tagcsaládoknak (illetve az érdeklődőknek). Legutóbb egy kutyás terapeuta látogatott el a kacifántos gyerekekhez, akik nagyon élvezték a különleges foglalkozást. Hamarosan megrendezik tavaszi pikniküket is. (Fotó: Életfa Csoport)

Címkék