Talpraesett diák, izgalmas továbbtanulási terveket dédelget, igazi csapatjátékos – így jellemezhetnénk Érd negyedik diákpolgármesterét, aki szoros napirendet alakított ki magának, hogy a versenysport, az iskola és a diák-polgármesterség mellett még jusson ideje a kapcsolatok ápolására, a közös programokra a barátokkal és persze a pihenésre is. Családja büszke elért sikereire, hiszen a húga számára is követendő példát mutat személyiségével. Lázár Evelinnel beszélgettünk.

– Mesélj egy kicsit a családodról, mióta éltek itt Érden?

– Én születésem óta itt lakom Érden, szüleimmel és a húgommal, Lillával, aki három évvel fiatalabb nálam. A szomszédban, gyakorlatilag az utca másik oldalán laknak a nagyszüleim. Az, hogy ilyen közel vannak, mindig nagy segítség volt, régebben is gyakran a nagypapám vitt edzésre, de olyan is előfordult korábban, hogy ő jött értem az iskolába.

– Milyen a viszonyod velük, az idősebb korosztállyal?

– Már gyerekkorom óta szorosabb viszonyba kerültem velük. Sok időt töltök a nagypapámmal, sokat beszélgetünk, mindent meg tudok osztani vele és a nagymamámmal is.

– Ha már a családodnál tartunk. Említetted, hogy van egy három évvel fiatalabb húgod, vele milyen a viszonyod? Hogyan fogadta a családod, hogy jelentkezel diákpolgármesternek? Mivel biztattak téged?

– Lillával, a húgommal is jó a kapcsolatunk, úgy érzem. Persze minden testvérpárnál vannak súrlódások, mi is szoktunk néha veszekedni, de most, hogy mindketten idősebbek vagyunk, szerencsére elég ritkán szólalkozunk össze. Sokat szoktunk beszélgetni. Anyukám után Lilla volt a második, akivel megosztottam a terveimet, a diákpolgármesterséget. Ő még általános iskolás, így az elején még kevésbé értette a helyzetet, el kellett neki magyarázni, hogy mit jelent mindez és mivel jár. Azután nagyon tetszett neki, végig támogatott. Amikor megtudtam, hogy én kaptam a legtöbb szavazatot, Lilla volt az első, aki felhívott és gratulált, mert sajnos az eredményhirdetésen nem tudott személyesen ott lenni.

– A szüleid mit szóltak a győzelemhez?

– Anyukám vitt el az eredményhirdetésre, az autóban már beszélgettünk egy kicsit. Egyikünk sem mondta ki, de nagyon izgultunk. Aztán persze nagyon örült az eredménynek, persze titkon bízott benne, hogy sikerül.

– Voltak instrukciók, amikkel elláttak téged a kampány során?

– Instrukciókat kevésbé, inkább anyai jó tanácsokat kaptam azzal kapcsolatban, hogy adjam önmagam, maradjak, aki vagyok.

– Mit vársz ettől az évtől, mit szeretnél tanulni ettől a kihívástól?

– Bevallom őszintén, egyelőre nagyon furcsán érzem magam. Még mindig, pedig az ifjúsági önkormányzati választások óta már eltelt két hónap, de most is van egy­-két olyan szituáció, amikor izgulok. Azért úgy érzem, egyre jobban belejövök ebbe az új szerepbe, sokan segítenek ebben. Kihívás lesz ez az egy év, sokat fogok tanulni szerintem arról, hogy hogyan dolgozzunk együtt, hogyan irányítsak egy csapatot.

– Itt vagyunk a Gárdonyi Géza Általános Iskolában, ahová jelenleg jársz. Mik azok a területek, amik érdekelnek, milyen tárgyakat szeretsz az iskolában? Miben vagy jó?

– A történelmet például nagyon szeretem, illetve a magyart, de annak is inkább az irodalmi részét. Ez a két kedvenc tantárgyam, és jelenleg ezekre a fakultációkra is járok.

– Merre tovább? Mit tervezel a későbbiekben, hol szeretnél továbbtanulni?

– Ami nagyon érdekel, az a jog, illetve talán ennél is jobban a pszichológia. Ebbe az irányba szeretnék majd továbbtanulni. Vannak már ötleteim az egyetemválasztást tekintve is, de azért még van egy kis időm, úgyhogy még gondolkodom rajta. Néhány lehetőség azért már megfordult a fejemben.

– Miért éppen ezek a területek érdekelnek?

– A pszichológián belül például a kriminálpszichológia érdekel, a viselkedéselemzés, ami az emberekkel foglalkozik. Szeretek emberek között lenni és jó dolog megérteni a viselkedésüket, hogy mit miért csinálnak.

– Most egy kicsit az emberekkel való együttműködést is meg fogod tanulni diákpolgármesterként.

– Az biztos. De azért ebben már van tapasztalatom.

– Vannak-e esetleg, akár itt a Gárdonyiban olyan barátaid, akikkel úgy érzed, később is megmaradhat a kapcsolat?

– Vannak az itteni osztálytársaim között, akikkel szorosabb a kapcsolatom. Van egy kis társaságunk, akikkel nagyon jó a viszony, velük mindenképp meg fog maradni később is. De vannak az általános iskolából is barátaim, akikkel a mai napig ápoljuk a kapcsolatot, gyakran beszélgetünk, amikor időnk engedi.

– Ők hogyan fogadták, hogy egy ilyen kihívás elé nézel?

– Mind nagyon meglepődtek. de ők is nagyon aranyosak voltak, támogattak, segítettek a kampányidőszakban is. Végig biztattak. Ez sok önbizalmat adott.

– Úgy tudom, hogy versenyszerűen sportolsz, kézilabdázol, igaz? A versenysport amúgy is nagyon sok időt elvesz, hogyan tudod ezt a sok mindent összeegyeztetni az életedben?

– Az elmúlt években sikerült kialakítanom egy elég szoros napirendet, de azért igyekszem másra is időt szánni, például a pihenésre. Amikor nincsenek meccsek vagy pihenőnapunk van, akkor próbálom kihasználni a szabadidőt, hogy olyan dolgokkal foglalkozzak, ami érdekel. Például ilyen ez az Ifjúsági Önkormányzat is. Ezt igyekeztem beépíteni a napirendembe.

– Mit ad neked lelkileg a csapatsport, a csapatjáték? Meg azért versenyezned is kell, ez több területén megjelenik az életednek? Szeretsz versenyezni?

– Azt gondolom, hogy nagy előnyt jelent az életem sok területén, hogy csoportos sportot űzök. Mi a meccseken, edzéseken egy adott szituációban nagyon egymásra vagyunk utalva. Már a legelején, amikor kezdtünk összekovácsolódni, meg kellett tanulnunk együtt dolgozni. Sőt, ezt még a mai napig tanuljuk, folyamatosan. Szerintem nagy erőt és egy hatalmas lelki löketet tud adni az, amikor egy csapattársad biztat téged akár a pályán, akár edzésen. Ha valami nem úgy megy, ott vagyunk egymásnak, támaszkodhatunk a másikra, ez nagy előny.

– Hogyan kamatoztatod a mindennapi életben ezt a tudást, amit a csapatsportban tanultál meg?

- Szerintem mindenkinek, aki csapatban sportol, előnyt jelent az együttműködés megtanulása az élet más területein is. Hiszen az iskolában is együtt kell működnünk, meg később majd a munkában is hasznunkra válik ez a képesség.

– Említetted, hogy rendkívül szoros napirended van, amit meg kellett tanulnod kialakítani. Hogy sikerült ezt összeraknod, hogy mindenre jusson időd?

– Az volt a jó, hogy mindig úgy változtak az edzések, hogy tudtam alkalmazkodni. Az elején még csak két-három alkalom volt hetente, de ez évről évre nőtt. Ma ott tartunk, hogy mindennap van edzés, illetve átlagosan heti egy meccsel kell számolni. Mivel két bajnokságban is játszik a csapatom, mostanában sokszor két meccs is van hetente. Nehéz volt kialakítani ezt a napirendet, de egy idő után már jött magától. Nyáron mi már edzünk, ugyanis szeptemberben indul a szezon, kezdődnek a meccsek. De már augusztusban felkészülési meccseken veszünk részt. Egy idő után beállt ez a napirend, mert a meccsek idejét már megkapjuk előre, és az edzéseket ahhoz igazítjuk. Tudunk egyeztetni a csapattársakkal és az edzővel, hogy mindenkinek optimális legyen.

– Voltak-e olyan sporteredményeid az életedben, amikre nagyon büszke vagy? Mit emelnél ki?

– A csapatsportban azért másképp tekintünk az eredményekre. Szoktunk járni például kupákra, és amit ezek közül kiemelnék, az a tavaly őszi csehországi nemzetközi torna Hodonínban, amin részt vettünk. Akkor első helyet értünk el a csapattal. Az nagyon jó élmény volt, amiatt is, hogy megismertünk egy külföldi várost, más országbéli csapatokat, izgalmas élmény volt. Emellett az, hogy még jól is tudtunk játszani, sikerült teljesítenünk a saját elvárásainkat, és egy remek helyezést hoztunk el, ez kiemelkedő volt számomra.

– Most hogy látod, később is folytatni fogod a sportot, akár az egyetem mellett, akár felnőttkorodban, munka mellett?

– Mindenképpen hosszú távra tervezek a kézilabdával, mert egészen a kezdetektől, kiskorom óta az életem részévé vált ez a sport. Nem szeretném később félretenni. Természetesen vannak más céljaim is, de mindenképpen a sport körül szeretnék maradni.

– Marad a versenyzés is?

– Akár a versenyzés is szóba jöhet, illetve a sport egy másik területe is érdekel: a játékvezetés. Vannak tanfolyamok, ahol el lehet sajátítani mindent a játékvezetéssel kapcsolatban. Ha egy ilyet elvégez az ember, a vizsga után már lehet meccseket vezetni. Én nagyon izgalmasnak tartom a sport ezen részét is.

– Ennyi elfoglaltságból talán egy is megterhelő az iskola mellett, főleg így, a továbbtanulás előtt. Marad még szabadidőd? Vannak olyan hobbijaid, amiket szívesen űzöl, amik kikapcsolnak?

– A maradék szabadidőmben általában inkább pihenni szoktam, mert az is kell, hogy bírjam a terhelést. A barátaimmal, osztálytársaimmal való közös programok nagyon ki tudnak kapcsolni. Szívesen megyek például a húgommal a lovardába, ahová jár, olyankor egy kicsit csend van körülöttem. Próbálom pihenéssel és olvasással tölteni a szabadidőmet.

– Lilla mennyire néz fel rád, a sikereidre? Mondtad, hogy az évek során egyre jobb lett a kapcsolatotok.

– Nem érzem úgy, hogy felnéz rám, persze erről őt kellene megkérdezni. Azt viszont mindenképpen érzem és fontosnak is tartom, hogy elismerjük egymást, büszkék vagyunk a másik sikereire. Megvan köztünk a kölcsönös tisztelet.

– Mivel jellemeznéd magad, milyen típusú ember vagy? Mi a legnagyobb erényed, erősséged szerinted?

– Talán az, hogy jó csapatjátékos vagyok. Mivel egymásra vagyunk utalva a sportban, sikerült ezt a tulajdonságot elsajátítanom, és szerintem ez jó dolog. Az Ifjúsági Önkormányzatban is csapatban kell dolgoznunk, úgyhogy az életem minden területén tudom ezt gyakorolni és kamatoztatni.

– Szeretsz itt lakni Érden? Milyen szerinted itt az oktatás, milyen itt diáknak lenni?

– Nagyon szeretek itt élni és célom is a továbbiakban, hogy az egyetem alatt is a közelben maradjak. Javarészt a sport miatt is, itt nagyon jó lehetőségek vannak. Plusz a sok utazást sem tudtam volna megoldani, kézenfekvő volt, hogy itt kezdek kézilabdázni, jó a csapat. Jól érzem itt magam.

– Most egy kicsit tudjátok alakítani az itteni ifjúság életét, mennyire vannak benne a közös programokban a fiatalok Érden?

– Szerintem az elmúlt években egyre inkább ösztönözték, ösztönöztük az itteni diákságot, hogy vegyenek részt a közös programokban. És ez változott is, már nem annyira passzívak a fiatalok Érden. Ahogy én látom, egyre jobbak a programok, én is egyre szívesebben megyek a rendezvényekre. Szeretném én is továbbvinni mindezt és újabb izgalmas kezdeményezésekkel készülni. Remélem, hogy a továbbiakban is sikerül megmozgatni a korombelieket.

(Érdi Újság)