A hagyományok őrzése és tisztelete jegyében zajlott a karácsonyváró családi délután, illetve este, amit a gyertyagyújtás után a Hadikfalvi betlehemes zárt a Szepes Gyula Művelődési Központban december 17-én, vasárnap.

A művelődési ház aulájának négy oldalán felállított asztaloknál különféle kézműves programokkal várták a kicsiket és nagyokat már koradélutántól. A gyerkőcök megismerkedhettek itt a mézeskalács díszítés különböző fortélyaival, festhettek karácsonyfadíszeket, és készíthettek karácsonyi képeslapokat és hóembert is. Mondani sem kell, hogy minden asztalnál gyönyörű alkotások születtek, amiket haza is vihettek a kis művészek.

A kézműveskedés mellett bábszínház és népzene, illetve néptánc szórakoztatta a gyerekeket. A Nefelejcs Bábszínház „A süni és a kislány” című előadása alatt a közönség fiatal tagjai egy emberként szurkoltak azért, hogy barátkozzon már össze a két címszereplő, ami a játék végén meg is történt, mindenki nagy örömére és megelégedésére.

Közben lassan megérkeztek a Kisharang Gyermektáncegyüttes tagjai, mezőföldi népviseletben, és próbáltak mintát mutatni: a többi gyerek is nyugodtan csatlakozzon a „hangszersimogató” programhoz, amiben Barta Viki mutatta be a fiatalabb korosztálynak a magyar népi vonós hangszereket. A hangszereket a Pittyendáré zenekar bírta muzsikára a táncház alatt. Ezt Hudák Ági vezette, aki annak idején az ófalusi óvodában kezdett el néptáncot tanítani, és az ottani gyerekekből alakult meg a Kisharang Gyermektáncegyüttes, ami azóta is működik, immáron nyolc esztendeje. Ezalatt az idő alatt nagyon szép eredményeket értek el: néhány évvel ezelőtt Székesfehérváron, az Egyházmegyei Ki-Mit-Tudon bejutottak a döntőbe. Szívesen járnak a gyerekek az ófalusi iskolában tartott próbákra, mert nem csak néptáncot tanít Hudák Ági, de ahogy mondja, igyekszik átadni a hagyományokon belül a népszokásokat és népi játékokat is, ezért rengeteget játszanak a foglalkozásokon. Mint ahogy itt, a karácsonyváró családi délutánon is, ahol eleinte még menekültek a gyerekek, amikor próbálta őket táncra és játékra hívni, később azonban egyre többen kaptak kedvet hozzá, egyre nagyobb lett a kör, egyre több az üveget vagy sópárnát a fején egyensúlyozó, kacagó gyerek. És éppen ez az, amit a néptáncoktató kiemel, amikor arról faggatom, mi lehet a vonzó a mai gyerekeknek a néptáncban. Azzal válaszol, hogy a tánc közösségformáló ereje. „Már annyian, annyiszor elmondták, hogy ne otthon üljön a gyerek a számítógép előtt, mert nem mozdul ki, nem látja és nem ismeri  meg a világot, csak magányossá válik, és közben meg vágyik a közösségre, szereti azt. De a néptánccal meg lehet olyan dolgokat is tanítani, hogy például egy kisfiúnak hogyan illik egy kislánnyal viselkednie. És nem utolsó sorban fontos, hogy ismerjük a gyökereinket, megőrizzük a hagyományainkat.” A néptáncoktató egyórás műsort állított össze, gyermekjátékokkal, eszközös táncokkal: bottal, üveggel, csárdás és ugrós tanítással. Ahogy a táncház előtt elmondta, az volt a törekvése, hogy jól érezzék magukat a gyerekek, és ez szemmel láthatóan sikerült is. Bár Hudák Ági negyvenévesen kezdett komolyabban foglalkozni a néptáncoktatással, úgy fogalmaz, hogy addig nem csak hogy érdekelte a néptánc, hanem valahogy benne volt, és benne van, a zsigereiben. És ez látszik is. Lelkesedése ragadós, testileg talán kicsit fáradtan, de lelkileg feltöltődve öltözködnek és búcsúznak a gyerekek a táncház után.

Később a főtéren körülbelül tucatnyian gyűlünk össze. A Kiskarácsony és a Mennyből az angyal eléneklése után Hudák Ági gyújtja meg a harmadik gyertyát az adventi koszorún. Az öröm gyertyáját.