Kovács Bence ob-győztes!

Három helyszínen, Sárospatakon a kadet korosztály minősítési versenyén szabadfogásban és női birkózásban, Pécsen az U23-as országos bajnokságon és Tatabányán a diák I-es korcsoport kötöttfogású ob-ján vett részt az Érdi Spartacus SC.

Hasonló tartalmaink:

A diák egyes korosztály kötöttfogású országos bajnokságán 172-en gyűltek össze a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Az érdiek betegségek miatt kis létszámmal vettek részt, de a nagyon erős mezőnyben Kaszás Elza (42 kg) a tizenhat között kikapott és nem folytathatta vigaszágon, Gazsi Máté (46 kg) a nyolc között szenvedett vereséget, a vigaszágon ugyan továbbment, de a kisdöntőig nem jutott el, hetedik lett. Sipos Milán is a legjobb nyolcban csatlakozott, ahol nyert is, de az elődöntőben kikapott monori ellenfelétől, majd a vigaszágon a harmadik helyért küzdött, de itt is alulmaradt, így az ötödik, pontszerző helyet szerezte meg. Gyenes Bencének sem jött ki a lépés az 54 kilósoknál, a tizenhét sportolót felvonultató mezőnyben a tizenhat között kikapott, így tizenötödik lett.

Sárospatakon öt kadet korosztályú érdi volt érdekelt szabadfogásban. Előbb a 71 kilósok küzdelmeiben a válogatott Mezei Dominik volt érdekelt, aki a selejtezőben kezde meg szereplését. Itt jászberényi és két csepeli ellenfelét is legyőzve jutott a döntőbe, amelyet a szombathelyi Haladás VSE-s Nemes Bálint ellen megnyert, így aranyérmes lett!

Testvére, a 80 kilós Mezei Patrik a selejtezőből két győzelmet aratva jutott elődöntőbe, ahol kikapott, de így is bronzérmet szerzett, hiszen a harmadik helyért megnyerte a meccsét. Végh Artúr a 92 kilogrammosoknál volt érdekelt, ahol a csoportkört három győzelemmel az élen zárta, az elődöntőben az ESMTK-s Mohl Richárdot, a döntőben a kecskeméti Hencz Joelt is legyőzve lett aranyérmes.

A negyedik érdi induló Varga Dániel volt a 110 kilósoknál, ahol két győzelemmel kezdett, a négy között kikapott, de a harmadik helyért meccselt, ám itt alulmaradt és a pontszerző, ötödik helyen végzett. A lányok mezőnyében csak az 53 kilóban induló Sipos Boglárka szerepelt érdi részről, de a negyeddöntőben kikapott a későbbi ezüstérmestől, így a vigaszágon a bronzéremért küzdött, ahol alulmaradt és ötödik lett. A férfiak csapatversenyében az érdiek a Csepeli BC mögött és a Kecskeméti TE előtt második helyen zártak.

A harmadik helyszín Pécs volt, ahol szintén betegségek miatt csak négy érdi lépett szőnyegre. 57 kilogrammban Kovács Bence négyfős csoportját három sikerrel megnyerte, így aranyérmes és országos bajnok lett szabadfogásban! Végh Richárd a 86 kilósoknál másodikként zárt csoportjában két sikerrel és egy vereséggel, ezáltal ezüstérmet szerzett.

A harmadik induló a verseny napján szülinapját ünneplő Molnár Tamás volt a 97 kilogrammosoknál. Az érdi versenyző a nyolc között csatlakozott, ahol vasasos riválisát legyőzte, de a Kőbánya SC-s ellenfél túl nagy falatnak bizonyult. A harmadik helyért rendezett meccsen kikapott, így ötödik helyen zárt szabadfogásban. A lányoknál U23-ban Varga Lilien indult, aki csoportjában egy győzelem mellett kétszer kikapott, így bronzérmes lett 59 kilogrammban.

Eddigi eredményeik alapján várhatóan négy érdi birkózó is képviseli a Spartacus SC-t, illetve Magyarországot a világversenyeken: a kadeteknél Mezei Dominik és Végh Artúr, az U23-asoknál Kovács Bence, a felnőtteknél Dénes Mercédesz.

Címkék