Az iskoláért báloztak
2018
márc. 12

Az iskoláért báloztak

A Gárdonyi iskolában több éves hagyománya van már a jótékonysági bálnak, amit nem a farsangi időszakban, hanem nőnap környékén tartanak. A szülői közösség és a Tusculanum Alapítvány által szervezett szombati rendezvény lebonyolítását idén is a tanárok és a gimnazista diákok segítették, és nemcsak a hangulat volt kiemelkedő, hanem az eredmény is: 1,1 millió forint gyűlt össze, amit kerti jásztóeszközök beszerzésére fordítanak.

Tovább...
Gyertyagyújtással emlékeztek a fiatalok
2018
jan. 19

Gyertyagyújtással emlékeztek a fiatalok

A 2017. január 20-án történt veronai autóbusz-baleset áldozataira emlékeztek ma Érd három középiskolájában. A Gárdonyi és a Vörösmarty gimnázium, valamint a Kós szakképző iskola diákjai gyertyagyújtással, főhajtással, egy perces néma csenddel tisztelegtek a fővárosi Szinyei Merse Pál gimnázium diákjai, tanárai, illetve a hozzátartozók előtt, akik a franciaországi sítáborból nem térhettek haza.

Tovább...
Bemutatkozik a Gárdonyi iskola csapata
2017
szept. 11

Bemutatkozik a Gárdonyi iskola csapata

Szeptember 29-én

Gárdonyi: megújulás kívül-belül
2016
aug. 16

Gárdonyi: megújulás kívül-belül

Több millió forintos felújítások zajlanak az érdi Gárdonyi iskolában: újrarakják a térköveket, javítják a beázásokat, szigetelnek. Az intézményben nemcsak az új iskolaévre, hanem az országos tanévnyitóra is készülnek.

Tovább...