Gárdonyi: megújulás kívül-belül

Több millió forintos felújítások zajlanak az érdi Gárdonyi iskolában: újrarakják a térköveket, javítják a beázásokat, szigetelnek. Az intézményben nemcsak az új iskolaévre, hanem az országos tanévnyitóra is készülnek.

Hasonló tartalmaink:

Több kisebb munkálatot végeznek el augusztusban az ÉKFI munkatársai az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium kertjében, illetve épületében. A hat éve újjáépített intézményben egyrészt a sok csapadék okozott károkat, másrészt olyan kisebb hibák jöttek elő, amelyek érdemes még most megjavítani – mondta el kérdésünkre Pintérné Bernyó Piroska igazgató.

Az épületben átvizsgálják a járólapokat, és rögzítik azokat, amelyek meglazultak. Kívül az esőzések okozta kezdődő felázásokat javítják, a térköveket újrarakják, falak melletti járdarészeket javítják, a minél jobb vízelvezetés érdekében. Ezt követően kerül sor a tornaterem kifestésére, amely még a tavaly nyári esőzések után ázott be. A külső munkálatokat – mintegy négymillió forint értékben – az önkormányzat finanszírozza és az ÉKFI végzi, míg a belső, mintegy egymilliós felújítást (tornaterem festése, járólapok javítása, cseréje) a KLIK fizeti. Az osztálytermeket, aulát szerencsére nem kell kifesteni: ez a nyári szünet elején, társadalmi munka keretében már megtörtént; akkor szülők, tanárok és diákok együtt munkálkodtak a belső tér szebbé tételén.

– Iskolánkban kerül sor az országos tanévnyitóra, augusztus 30-án. Addigra elkészülnek a javítási munkák, és az iskola rendben várja mind a vendégeket, mind az új tanévet – tette hozzá Pintérné Bernyó Piroska, hangsúlyozva: nagy megtiszteltetés és nagy öröm, hogy intézményükben tartják idén a nemzeti tanévnyitót, amelyen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint T. Mészáros András polgármester is beszédet mond.

Nemcsak az iskola megszépülésének és az országos tanévnyitónak örülhetnek a Gárdonyiban, hanem annak is, hogy engedélyt kaptak egy középfokú sportosztály indítására, persze nem a most kezdődő, hanem a 2017/18-as tanévtől. Az új osztály szervezése most kezdődik; az intézmény az érdi sportszakosztályokkal is felveszi a kapcsolatot. Bővebb tájékoztatást a későbbiek során lapunkban is olvashatnak majd az érdeklődők.

Címkék