Az iskoláért báloztak

A Gárdonyi iskolában több éves hagyománya van már a jótékonysági bálnak, amit nem a farsangi időszakban, hanem nőnap környékén tartanak. A szülői közösség és a Tusculanum Alapítvány által szervezett szombati rendezvény lebonyolítását idén is a tanárok és a gimnazista diákok segítették, és nemcsak a hangulat volt kiemelkedő, hanem az eredmény is: 1,1 millió forint gyűlt össze, amit kerti jásztóeszközök beszerzésére fordítanak.

Hasonló tartalmaink:

Mint Pintérné Bernyó Piroska iskolaigazgató kérdésünkre elmondta, a szabadtéri játékokat a jó idő beálltával szeretnék telepíteni az udvarra, hogy a gyerekek még ebben a tanévben használhassák azokat.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– A tavalyi évben kitaláltuk, hogy a tombola mellett árverezést is tartunk. A múlt évben a kézilabdacsapat dedikált mezét, idén pedig Milák Kristóf világbajnoki ezüstérmes úszó, az iskola végzős diákja aláírt fotóját, illetve a világbajnokságon kapott kabaláját árvereztük el. Az így befolyt összeg is alapítványunkat segíti – hangsúlyozta Pintérné Bernyó Piroska.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Mint Milák Kristóf kérdésünkre elmondta: ez a rendezvény nagyon jó alkalom volt arra, hogy visszaadja, amit az iskola neki nyújtott – így szerette volna megköszönni az itt töltött éveket, a rengeteg segítséget.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A mintegy 150 vendég részvételével zajló bál műsorral indult: az ötödik osztályosok palotása után fellépett a JP Dance Company, az ÉTC, Iváncsics Noémi, az iskola volt diákja és a Masters SE tanítványai. Ezen az estén Milák Kristófot kivételesen nem a medencében, hanem a parketten nyújtott teljesítményéért tapsolhatta meg a közönség – a nyitó keringőt ugyanis a fiatal sportoló táncolta, az igazgatónővel. Később táncra perdültek a vendégek is, és hajnali háromig ropták a Gárdonyi iskola jótékonysági bálján.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az idei bál újítása volt a cukrászda: itt a szülők által készített süteményeket vásárolhatták meg a vendégek, akik egyben szavazhattak is az általuk legfinomabbnak talált édességre.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Címkék