Pénteken rendezték meg a hagyományos szülők-nevelők bálját a Batthyány Általános és Sportiskola szervezésében. A jó hangulatú összejövetelen több százan múlatták az időt. Szülők, pedagógusok, diákok, sportolók egyaránt remekül szórakoztak a hajnalig tartó mulatságon.

Hasonló tartalmaink:

Február 14-én került sor a Batthyány bálra, melynek a létesítmény tornacsarnoka adott otthont. Az elmúlt két esztendőben Sportbállá alakult át a hagyományos mulatság, azonban az idei elképzelések szerint a versenyszezon végén szerveznek egy Sportbált a sportolóknak, így a Batthyányban megrendezett esemény ismét szülők-nevelők bálja lett.

A meghívottak között volt T. Mészáros András polgármester is, aki örömmel tett eleget a meghívásnak.

A szülők-nevelők bálja a megnyitóval kezdődött, majd az intézmény tanulóinak és pedagógusainak produkcióját élvezhette a közönség. Ezután mindenki elfogyasztotta ízletes vacsoráját, majd miután minden vendég jól lakott kezdetét vette a szórakozás.

Az évek során számost bált tartottak már az intézményben, ha a körülmények úgy kívánták, akkor a folyosón rendezték meg a mulatságot, így volt például a Batthyány Tornacsarnok felújításának idején is. Rozgonyi János, a Batthyány Általános és Sportiskola igazgatója örömmel emlékezett vissza az elmúlt időkre, és elmondta, a hangulatra sosem volt panasz.

A  mulatságon ezúttal is mindenki jól érezte magát, szülők, pedagógusok, diákok, sportolók egyaránt remekül szórakoztak. A tornaterem hajnalban ürült ki, s ma már ismét testnevelés órák és sportfoglalkozások helyszíne.

Címkék