A Batthyány Sportiskolai Általános Iskola jövendőbeli elsősei számára március hónapban 4 foglakozást hirdettek. A cél, hogy megismertessék az intézmény leendő tanulóit az iskolával, a környezettel, valamint az ott folyó munkával. Így óvodás sportnapra, nyílt órára, kézműves foglalkozásra és mozgásos szintfelmérőre is sor kerül.

Hasonló tartalmaink:

Az általános iskolákban a 2014/15-ös tanévre áprilisban lehet beiratkozni, így az elkövetkezendő időszakban számos intézmény tart nyílt napot, hogy megismertesse a szülőkkel és a leendő diákokkal az iskolát. Az érdi Batthyány Iskolában is 4 programmal várják az érdeklődőket. A foglalkozásokkal szeretnének kedvet csinálni ahhoz, hogy az általános tantervű, vagy a sportiskolai osztályokba iratkozzanak be a tanulók. Van, amelyik kifejezetten a szülőknek szól, és van, amelyre elsősorban a jövendőbeli elsősöket várják.

A programsorozat március 1-jén, szombaton veszi kezdetét, ekkor kerül sor a hagyományos Óvodás Sportnapra. Reggel fél 9-től várják az érdeklődőket, tudtuk meg Rozgonyi Jánostól, a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola igazgatójától. Március 4-én hétfőn, reggel 8-10 óráig nyílt tanítási órákra kerül sor, míg a  foglalkozás sorozat március 21-én, majd 31-én folytatódik.

rozgonyi

Rozgonyi János, a Batthyány Általános Iskola és Sportiskola igazgatója

A március hónap igen mozgalmas a Batthány Iskola életében, hiszen mindezek mellett készülnek az iskola névadójával kapcsolatos rendezvénysorozatra is, mely természetesen március 15-éhez kötődik.

Címkék