Ez is sikerült – így kezdte T. Mészáros András polgármester a sajtótájékoztatóját a vasárnapi Európai Parlamenti választások kapcsán. Az eredmények szerint a Fidesz-KDNP 12 képviselőt küldhet Brüsszelbe. A részvételi arány országosan alacsony volt, a választó polgárok közel 29 %-a ment el szavazni, azonban a Pest megyei 1 sz. választókerületben, ezen belül Érden is, ennél nagyobb arányban adták le szavazatukat vasárnap.

Hasonló tartalmaink:

 

Ennek kapcsán a város vezetője beszélt az új európai programról is, amely a 2014 és 2020 közötti időszakot öleli fel. A következő években is fontos lesz, hogy a város a lehető legsikeresebben tudjon szerepelni az uniós pályázatokon, ennek érdekében indul el hamarosan az új Batthyány program, amelyhez készül az integrált településfejlesztési stratégia. Ennek a kialakításában a lakosság véleményére is számít az önkormányzat – tette hozzá T. Mészáros András polgármester, aki bízik abban, hogy az előző uniós költségvetési ciklusban elnyert 40 milliárd forinthoz hasonlóan, a következő években is hasonló pályázati eredmények születhetnek majd.  A város vezetője cáfolta azt a korábban elterjedt téves információt, amely szerint az oktatási intézményekben nem lehet papírgyűjtéssel foglalkozni.

 

A tájékoztató végén T. Mészáros András polgármester elmondta, hogy hamarosan elkészül az új óvoda a Gyula utcában. A Riminyáki úton található óvodából pedig érkezett egy igény az önkormányzathoz, amely szerint átköltöznének az óvodások és az óvodapedagógusok is a kibővült intézménybe. Az ehhez szükséges intézkedéseket már megtette az önkormányzat, a csütörtöki rendkívüli ülésén szavaz erről a közgyűlés.

 

Would you like to replay the video?

 

 

 

 

Címkék