Utoljára ült össze az érdi közgyűlés ebben a ciklusban. A következő ülést már az önkormányzati választások után tartják, az október 12-én megválasztott képviselőkkel és polgármesterrel, hacsak nem történik addig rendkívüli esemény.

Hasonló tartalmaink:

 

 

A mai ülésen elfogadták – a többi között – az építési szabályzat módosítását, amelyre a városközpontban tervezett építkezések miatt volt szükség. Határoztak arról is, hogy pályázatot írnak ki a helyi buszközlekedésre, mert a Volánnak hamarosan lejár a szerződése. Kiírják az érdi építészeti nívódíj-pályázatot, amellyel a városépítészeti szempontból kiemelkedő épületeket díjaznák. Döntöttek házi- és iskolaorvosi szerződések megújításáról, és új fogorvosi praxisok kialakításáról is. Az utolsó ülésen a képviselők elfogadták a város drogstratégiáját is. A településfejlesztési stratégia részleteiről nem döntöttek, erről majd az új közgyűlés tárgyal.

 

 Várhatóan jövő tavasszal elkezdődhet az új rendőrkapitányság építése Érden. A tulajdonjogi és műszaki problémák már megoldódtak, és megkezdődött a szükséges pályázatok elkészítése – közölte a polgármester. T. Mészáros András elmondta: évek óta időszerű a beruházás, mert a mostani rendőrségi épületben rosszak a munkakörülmények.

 

A polgármester beszámolt arról is, hogy megújult az Érd ófalui polgárőr-székház, amit hamarosan átadnak. T. Mészáros András emlékeztetett, hogy a rendőrségi statisztika szerint Érden javult, stabilizálódott a közbiztonság, és arra számít, hogy a polgárőrszékház felújítása is ezt a folyamatot erősíti majd.

 

 

 

Would you like to replay the video?

 

 

 

 

Címkék