Rendkívüli szünet a Batthyány Általános Iskolában

Hétfőn és kedden nem volt tanítás a Batthyány Általános Iskolában, mert egy fűtéscső az évtizedek alatt teljesen tönkrement – mondta el az Érd Médiacentrumnak Rozgonyi János igazgató. A tanév a kényszerű szünet miatt nem lesz hosszabb, és szombaton sem kell bemenniük a diákoknak.

Hasonló tartalmaink:

Vasárnap éjszaka derült ki, hogy elromott a fűtési rendszer. Hiába kezdtek neki azonnal a hiba kijavításának, a gond nagyobb volt, mint ahogyan először látszott.

A hibát kijavították. A hét közepén már több rendezvényt is tartanak az iskolában: ilyen az alsósok játékos sportversenye, amelynek a megyei területi döntőjét tartják. De a szünet alatt is tartottak ügyeletet azoknak a gyerekeknek, akik nem tudtak máshová menni. Rozgonyi János igazgató elismeréssel szólt a szülők hozzáállásáról is, akik megértően kezelték a helyzetet. A szomszédos óvoda pedig felajánlotta, hogy helyet adnak a Batthyánysoknak.

A tanév nem lesz hosszabb, és szombaton sem bemenniük a diákoknak, mert minden iskolának lehetősége van öt, tanítás nélküli napot elrendelni, így ennek terhére oldják meg a kimaradt napokat.

 

 

Would you like to replay the video?
Címkék