Demeter Judit mehet Los Angelesbe

Elutazhat Demeter Judit speciális olimpikon tollaslabdázó Los Angelesbe, következő versenyére. A négy évvel ezelőtt az athéni Speciális Nyári Világjátékokon arany-, és bronzérmet is szerzett sportoló az idei kaliforniai játékokra nem tudott volna kiutazni, ha nem segít neki az A-Híd OSC-Újbuda férfi vízilabda csapata. De – szurkolóival együtt – segített.

Mint azt korábban megírtuk, a XI. kerületi vízilabda klub a bajnokság 23. fordulójában, a VasasPlaket elleni meccs teljes bevételét az érdi Demeter Juditnak ajánlotta fel. Szombaton le is játszották az A-Híd OSC-Újbuda – VasasPlaket mérkőzést, amelyre a helyszínen nagyjából négyszáz ember volt kíváncsi, és belépéskor a jegyárat (minimum 500 forintot, vagy annál többet) perselybe kellett dobni. A mérkőzés Demeter Judit köszöntésével kezdődött, aki aztán a törzsszurkolók közül figyelte, ahogy kedvence, az OSC 10–3-ra legyőzi az angyalföldieket. A mérkőzés után Becsey Péter, az Orvosi Egyetem Sport Club – Újbuda szakmai igazgatója jelentette be, hogy a szurkolók segítségével sikerült összegyűjteni azt a mintegy 200 ezer forintot, amit Juditnak önrész gyanánt kell fizetnie az utazáshoz.

Demeter_JuditDemeter Judit megkeresésünkre elmondta: szeretne minden tollaslabda-számban indulni, így női egyéniben, női párosban és vegyes párosban is rajthoz állna a júliusi Los Angeles-i megmérettetésen. Az olimpikon hozzátette: természetesen érmeket, sőt, aranyérmeket vár magától. A speciális versenyeket szinte mindig megnyerő Demeter civil munkája mellett egyébként az érdi óvodás tollaslabdázók edzője is.

A Speciális Nyári Világjátékokat 2015. július 21-augusztus 3 között tartják ahol 14 sportágban (atlétika, asztalitenisz, bocsa, bowling, erőemelés, görkorcsolya, judo, kerékpár, kosárlabda, labdarúgás, tenisz, tollaslabda, torna, úszás) mérkőznek meg az indulók. A magyarokat előreláthatólag egy 85 fős delegáció képviseli majd, ahol 7000 sportoló, 3000 edző és 170 ország várható lesz az „Angyalok Városában”.

Hasonló tartalmaink:
Címkék