A sport nemcsak a fizikumnak, de a léleknek is használ

“A gyermeknevelés aktuális problémái” című előadásában Dr. Gombocz János, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományai Karának az oktatója elsősorban a gyerekek testi neveléséről beszélt a Marianum Általános Iskolában. 

Hasonló tartalmaink:

Gombocz János folyamatosan járja az országot és rendszeresen tart a szakterületéhez, azaz a sportpedagógiához kapcsolódó előadásokat. Mint mondja, – többek között – az ilyen alkalmakon szerzett tapasztalatai alapján tudja, hogy melyek azok a kérdések, amik a témával kapcsolatban manapság foglalkoztatják az szülőket és tanárokat. Elmondása szerint az egyik, sokakat foglalkoztató kérdés az, hogy mekkora szerepet játsszon a testmozgás a fiatalok életében.

A professzor hangsúlyozta, a gyerek alapvetően a szülő, a tágabb család illetve az iskola hatása alatt fejlődik, ezért nagyon fontos, hogy a nevelésben részt vevő felek jól együtt tudjanak működni. Ugyanakkor, például az eltérő motivációból fakadóan ez mégsem mindig sikerül – fogalmazott.

Gombocz János hozzátette, előadásai során rendszeresen megkérdezik tőle, hogy érdemes-e a gyereknek az iskolai testnevelés órán kívül is sportolnia? A válasz erre a kérdésre egyértelműen igen, hiszen ha gyerek egy neki való sportágat választ és egy jó egyesületnek a tagjává tud válni, akkor abból csak előnye származhat akár egy életen át.

 

Would you like to replay the video?

Címkék