Egészségvédelemi nap a Kőrösiben

A  Kőrösi Napok keretén belül környezet- és egészségvédelmi napot tartottak a Kőrösi Csoma Sándor Általános iskolában. Minden esztendőben színes programok várják a diákokat.

Hasonló tartalmaink:

Ezen a napon a diákok különböző foglalkozásokon vehetnek részt, ki-ki a saját érdeklődési körének megfelelően ismerkedhet gyógynövényekkel vagy próbálhat ki kémiai és fizikai kísérleteket. Az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján a gyerekek mindig várják ezt a napot és a visszajelzések alapján szükségesnek is érzik az itt tanultakat, hiszen aztán mindennapjaikban is alkalmazzák..

Rimóczi Györgyi, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanára elmondta, hogy ilyenkor más perspektívából láthatják a diákok az amúgy ismert dolgokat. Majd hozzátette, hogy fontosnak tartják az iskolában a környezet- és egészségvédelmi nevelést, de a hagyományos tanórai keretek között erre kevés idő jut, így ezeken az alkalmakon gyakorlatban tanítják a gyerekeknek.

Az egészségvédelem és a környezetvédelem a mindennapi életben sem különíthető el teljesen egymástól, hiszen a saját egészségünk nagy mértékben összefügg a környezetvédelemmel.

Would you like to replay the video?
Címkék