Számoljuk fel a szeméthalmokat!

A környezetszennyezés egyik legbosszantóbb formája a szemetelés, ami kisebb-nagyobb mértékben mindenütt jelen van. Érd elhagyottabb részein – főként a külterületeken – az illegálisan lerakott hulladék mennyisége napról napra növekszik.

Hasonló tartalmaink:

Az önkormányzat folyamatosan foglalkozik ezek felszámolásával, de az igazi megoldást az összefogás jelentené, hiszen eredményt csak a lakossággal együttműködve lehet elérni. A kár nemcsak környezetvédelmi, hanem pénzügyi szempontból is jelentős, a tavalyi adatok azt mutatják, hogy több mint 40 millió forintot költött a város az illegálisan elhelyezett hulladékok elszállítására. Fülöp Sándorné, a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke elmondta, hogy magánszemélyek és vállalkozások is raknak le szemetet elhagyatott helyeken. Szamek Zsolttól megtudhattuk, hogy több, mint 550 millió tonna szemetet gyűjtött össze az ÉTH Nonprofit Kft. az előző évben a város területén.

A városrendészeti csoport egy akciótervet készített, aminek köszönhetően fokozott figyelmet fordítanak azokra a területekre, ahol az illegális hulladék lerakása gyakran előfordul. Kövesdiné Kiss Marianna,  a Városrendészeti Csoport vezetőjétől megtudhattuk, hogy a csoport négy mezőőre és nyolc közterület-felügyelője ellenőrzi azokat az illegális hulladék lerakó helyeket, amelyeket előzetesen feltártak.

A közterület felügyelőkkel szabadidős rendőrök teljesítenek szolgálatot, így az intézkedő hatóság hatékonyabban tud fellépni a szabálytalankodókkal szemben.

A háztartási hulladékokat a helyi szállító céggel az ÉTH Nonprofit Kft.-vel kell elszállíttatni, az egyéb hulladékokat pedig a hulladékudvarban kell leadni. Aki nem így jár el és szennyezi a környezetet, annak hulladékgazdálkodási bírságot kell fizetnie. Az illegális szemétlerakás bizonyítás esetén minimálisan 15 ezer forintos összeggel büntethető, de ez az összeg növekszik a hulladék mennyisége, minősége, a lerakás helye és az ismétlődés tényével – mondta el Dr. Magyar Melinda aljegyző.

Szombaton újabb hulladékgyűjtési akciót tartanak a városban, ezúttal a Visegrádi utca – Zólyomi utca sarkán található Kiserdő területére várják az önkénteseket délelőtt 9 és 12 óra között. A „Takarítsuk ki a várost” elnevezésű kezdeményezés előfutára a májusi országos TeSzedd! akciónak, amelyen Érd is részt vesz. Ezek az alkalmak hozzájárulnak ahhoz, hogy környezetünk tisztább, városunk pedig élhetőbb legyen.

Would you like to replay the video?

A lakossági bejelentéseket a következő telefonszámokon várják: 06-80/204-574, 06-23/522-341

Címkék