Mindenkit vár a nyári napközis tábor

Élő örökségünk nyomában – ez a mottója az idei nyári napközis tábornak, amit hagyományosan a Favágó utcában szervez az önkormányzat, a Batthyány iskola pedagógusainak közreműködésével. A június 22-től augusztus 14-ig tartó nyolc hét programja idén is színes lesz: kirándulások, sportrendezvények, kézműveskedés, előadások szerepelnek a palettán.

Hasonló tartalmaink:

Van, aki már alig várja, mert tavaly is olyan jó volt. Vannak, akik még soha nem próbálták, de jókat meséltek a gyerek iskolatársai, így idén elküldené. És persze olyan is akad, aki inkább tematikus, vagy épp ottalvós táborokat választ a csemetének. Egy biztos: egyre többen élnek a lehetőséggel, és veszik igénybe egy-egy hétre, vagy akár hónapra az önkormányzat nyári napközis táborát. Ami ugyan ingyenes, hiszen csupán az étkezésért kell fizetni, de korántsem puszta „gyermekmegőrző”: a táborok évente változó házigazdái, azaz az érdi iskolák azon munkálkodnak, hogy a program színvonalas és változatos legyen, és minél több élményt nyújtson – tisztában vannak ugyanis azzal, hogy sok gyereknek ez a napközi jelenti a nyaralást. A programokat az önkormányzat finanszírozza.

Az előző két esztendőben a Teleki iskola vezette a tábort, tőle veszi át a stafétabotot a Batthyány sportiskola, megőrizve a korábbi években kialakult szokást: ők is egy témára fűzik fel a nyolc hét programjait. „Élő örökségünk nyomában: sólyomszárnyon Magyarország fölött, avagy mi található tíz nemzeti parkunkban” – ez a mottója az idei nyári tábornak.

Nyolc héten át programok

– Szeretnénk, ha a gyerekek nemcsak a különféle tájegységek élővilágába, hanem épített kulturális értékeinkbe, illetve a néphagyományokba is betekintést nyernének. Minden héten máshová tervezünk kirándulásokat: a Szentendrei Skanzenba, a Pálvölgyi-barlagba, Gántra, Alcsútra, Ócsára, illetve a Budakeszi Vadasparkba – sorolta Kőnigné Ferencz Zsuzsanna, aki kolléganőjével, Szabó Margittal együtt többször is részt vett már a gyerekek nyári napközi táboroztatásában. A nyolc hét – azaz a június 22-től augusztus 14-ig tartó táboros időszak – természetesen nemcsak kirándulásokból áll majd: lesznek gyerekeknek szóló előadások meghívott vendégekkel, vetélkedők, daltanulás, kézműves- és sportfoglalkozások is. Utóbbiakhoz rendelkezésre állnak majd a sportiskolából a táborba szállított eszközök is.

Természetesen marad idő és lehetőség a sok-sok szabad játékra – hiszen nincs is ideálisabb hely például a bunkerépítésre, mint a hatalmas fenyők alatt, ahol a legnagyobb hőségben is jár a szél, és – a szervezők jóvoltából – mindig akad kimustrált kerékgumi az építkezéshez…

Folyamatos felügyeletet biztosítanak

– Bár általában az alsó tagozatosokat szokták szüleik táborba íratni, hiszen a nagyobbak már nem igényelnek felügyeletet, a nyári napközis tábor minden általános iskolai korosztálynak szól. A legkisebbek szüleinek sem kell aggódniuk: minden húsz gyermekre jut egy felügyelő tanár, emellett állandó védőnői szolgálat is van a táborban, és az ügyeletes gyermekorvos is a rendelkezésünkre áll.

Ami az étkezést illeti, tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak a gyerekek, amit – csakúgy, mint évközben – a Pensió szállít – tette hozzá Kőnigné Ferencz Zsuzsanna.

Idén is lesz különbusz, ami reggelenként a táborba, illetve onnan hazaszállítja a gyerekeket, és a város több pontján megáll. Erről a jelentkezési lapon találhatnak tájékoztatást az érdeklődők. Orvosi vizsgálat nem szükséges a táborozáshoz, a szülőnek csupán nyilatkoznia kell a gyermeke egészségi állapotáról.

 

Jelentkezni a suliban lehet 

Befizetni legkésőbb a kiválasztott hetet megelőző pénteken lehet – ha még van hely az adott turnusra; tavaly ugyanis előfordult, hogy már két hétre előre sem akadt. A szülők természetesen több turnusra is befizethetnek. Jelentkezési lapot mindenki a saját iskolájában kérhet, vagy a Batthyány iskola weboldaláról töltheti le (erdisportiskola.sulinet.hu). A befizetéseket, jelentkezéseket az Intézményi Gondnokság (Budai út 14.) kezeli. Ahogy minden évben, most is 120 gyermeket tud egyszerre befogadni a Favágó utcai tábor, így annak, aki már most tudja, melyik héten szeretné csemetéjét táboroztatni, érdemes jó előre befizetnie az adott hétre az étkezés díját.

A tábor részletes programját ide kattintva találja!

A jelentkezést, befizetést személyesen is lehet intézni a gondnokság irodájában (Budai út 14.), ahol hétfőnként este hat óráig, keddtől csütörtökig délután három óráig, pénteken délig várják a szülőket. Aki nem személyesen, hanem elektronikus úton intézné a jelentkezést, a gondnoksag@erd.hu elektronikus levélcímre küldheti a kitöltött dokumentumot, a térítési díjat pedig átutalhatja a 12001008-00209692-00100009 (Raiffeisen Bank Zrt.) számlaszámra.

Ádám Katalin (Érdi Újság)

Szabó Margit táborvezetővel Ölvedi Réka beszélgetett az Érd FM Napos Oldal című műsorában. Hallgassa meg az interjút!

 

Címkék