Felújítják az Idősek otthonát

Öt érdi pedagógust is kitüntetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a röplabdások remekeltek, az időseket ellátó Topoly utcai központot felújítják – de tervben van az is, hogy később kibővítsék azt – jelentette be a többi között a polgármester sajtótájékoztatóján.

Hasonló tartalmaink:

Mint arról korábban beszámoltunk, több érdi tanár is díjat vehetett át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől a Pedagógusok Napja alkalmából.  Kiemelkedő hatású oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkájáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseként Apáczai Csere János-díjban részesült Dombainé Bokor Mária, az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője. A gyermekek harmonikus személyiségformálásában hosszú időn át végzett kiemelkedő pedagógiai munkája elismeréseként Németh László-díjban részesült: Bifkovicsné Liga Erika, az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium általános iskolai tanára, Patyi Istvánné, szintén a Gárdonyi Iskola tanítója, Rozgonyi János, az érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola intézményvezetője, valamint Tornai Tibor, szintén a Batthyány Iskola tanítója – mondta T. Mészáros András polgármester, megköszönve a tanárok egész éves munkáját.

A polgármester a június 20-i Múzeumok Éjszakája érdi programjainak ismertetésével folytatta: a Földrajzi Múzeumban rendezett eseményeket ide kattintva követhetik olvasóink nyomon.

Húszmillió az idősotthonra

Simó Károly alpolgármester (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón a többi között arról beszélt: városunkban közel 13 ezer idős, nyugdíjat ember él, ezért felmerült az igény a Topoly utcai Időseket ellátó központ férőhelybővítésére is,. Az alpolgármester úgy tájékoztatott, hogy ez az intézmény jelenleg 66 bentlakót tud ellátni. Az épület régi, és az elmúlt évtizedekben az önkormányzat sajnálatos módon keveset fordíthatott csak rá, így állapota leromlott. Idén tavasszal azonban a város pályázott és nyert is 19,3 millió forint támogatást az épület rendbe tételére; az összeget mintegy 1.8 milliós önrésszel egészítette ki az önkormányzat.
A rendelkezésre álló forrásból: a 66 férőhelyes épület tetőszerkezetét javítják meg, kicserélik az elavult nyílászárókat, és új bútorokat is vásárolnak. Újságírói kérdésre a két elöljáró elmondta, hogy a tervek szerint a munkálatok nem zavarják majd a lakókat, tehát nem kell kiköltözniük a munkálatok idejére.

Would you like to replay the video?

Remeklő érdi sportolók

T. Mészáros András polgármester arra a kérdésre, hogy nő-e a támogatása az Érdi VSE labdarúgó csapatának, miután feljutott az NB III-ba, közölte: a város és az egyesület megállapodása értelmében nem nő a klub támogatása, a jelenlegi összeget tervezték be a költségvetésbe. A polgármester hozzátette azt is: a későbbiekben az egyesületnek kell gondoskodnia fenntartásáról.

A polgármester emellett újabb sporteredményről is beszámolt: a Delta RSE érdi röplabda csapatának női párosa (Dömötör-Mátrai Beáta és Nagy Krisztina) a Kispest Open A kategóriás, 1500 euró összdíjazású versenyen a címvédőt legyőzve aranyérmet szerzett.

Szó volt még az ófalusi artézi kutakról is: mivel március 31-én a Thermal Hotel Szállónak lejárt az üzemeltetési joga, és azt megelőzően két héttel be is zárt, így nem folyt a kút vize sem, ám később sikerült rábírni az üzemeltetőt, hogy nyissa meg újra a kutat. A polgármester ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az ártézi kút üzemeltetésének joga a városé lesz, amint hivatalosan megkapja azt.

ÉRDMOST.HU/M7

A polgármester felhívta a figyelmet, hogy az érdi M7-es lehajtó, illetve a parkvárosi építkezés kapcsán naprakész információkat közöl portálunk.

(Az egyszerű megjegyezhetőség kedvéért külön aloldalt készítettünk Olvasóinknak, amelyen az építkezéssel kapcsolatban minden hírt megtekinthetnek, címe: erdmost.hu/M7 - a szerk.)

Címkék