Győzelemmel nyitott Médiaválogattunk!

Pénteken két mérkőzést játszottak az Érd Városi Kispályás Teremlabdarúgó Tornán. Médiaválogatttunk első meccsén 3–0-s győzelmet aratott.

Hasonló tartalmaink:

A LaVecchia Sigoura és a Kígyóököliskola csapatai mérték össze erejüket a pénteki első meccsen, ahol a LaVecchia hamar előnybe került és szervezett játékkal hamar több góllal vezetett, majd ugyan a Kígyóököliskola csapata kétszer azért bevette az ellenfél kapuját, de 8–2-es vereséget szenvedett a régóta együtt játszó, s számos tornát nyerő LaVecchiától.

A pénteki második mérkőzésen csapatunk, a Médiaválogatott az Érdi Birkózók ellen lépett pályára, ahol az első percekben még nem találtuk meg a megfelelő felállást, hisz a játékosok most játszottak először együtt. A Médiaválogatott első gólját Zakariás István szerezte, aki 15 méterről lőtte ki a kapu hosszú sarkát.

A félidőre megtartottuk előnyünket, sőt Molnár Gergely ballábas lövése a kapus lába között talált utat a kapuba, ezt követően csapatunknak sikerült megnyugodnia, sőt a mindent eldöntő harmadik gólt egy remek csapatjáték után sportszerkesztőnk, Domonkos Bálint szerezte: a kapu jobb oldalából lőtt az üresen tátongó kapuba. Percekkel a mérkőzés vége előtt még egy szöglet után Veszteg lőhette volna negyedik gólunkat, de csak kapufát talált.

Több gól már nem született, így egy nagyarányúnak tűnő, 3–0-s győzelmet aratott Médiaválogatottunk, ám bőven van még mit csiszolni együttesünknél, míg a birkózók a miénknél jóval szervezettebb játékot mutattak. Nálunk a remek egyéni teljesítmények és a rutin miatt sikerült három gólt lőnünk, de mindenki jól teljesített, és tartalékkapusunk a torna első hálóőreként kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést. A találkozó rendkívül sportszerű volt, az első játékrészben mindössze kettő, a másodikban egy szabálytalanság volt.

A bajnokság következő fordulóját szeptember 2-án, szerdán játsszák 21 órától a Batthyány Általános Iskola tornacsarnokában.

LaVecchia Siguora – Kígyóököliskola 8–2
Médiaválogatott – Érdi Birkózók 3–0
Gólszerzők: Zakariás, Molnár, Domonkos.

Címkék