Kiegyenlített csaták

Igazi dráma volt pénteken az Érdi Futómű és Műszaki Vizsga Centrum által szervezett Érd Városi Kispályás Teremlabdarúgó Bajnokság negyedik fordulójában.

Hasonló tartalmaink:


Ezt mi vesztettük el…
A játéknap eső meccsén Médiaválogatottunk remekül játszott, s már a tizedik percben Józsa Attila mesterhármasával elléptünk a Kígyóököliskolától, s a félidő végén 4–1-re vezettünk. Ahogy az első játékrész végén, úgy a második elején is sorra hagytuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, amelyek közül csak egy akadt be. A hajrában aztán megtáltosodott a Kígyóököliskola és öt perccel a vége előtt ugyan még 5–2-re mi vezettünk, a hosszabbítás utolsó két percében két gólt kaptunk, s a Kígyóököliskola 6–5-re megfordította a találkozót.
A meccs után mindkét csapat egyetértett abban, hogy ezt a találkozót a Médiaválogatott vesztette el, bár a Kígyóököliskolának is be kellett lőnie a helyzeteit. Csapatunk a teljes mérkőzésen 11 (!) kapufát rúgott, s így sem sikerült nyernünk.

Nagy hajrá
A Szüzek az Érdi Birkózókkal csaptak össze, s igen hamar 4–0-ra el is léptek, de ebből 4–4-re sikeresen felálltak a birkózók, viszont a végjáték nekik sem sikerült valami fényesen, végül pedig a Szüzek 6–4-re nyertek.

Gigászi csata
Alighanem a bajnokság két legjobb csapatának találkozója zárta a játéknapot, hisz a LaVecchia Siguora és a szervező Autóklinika csapatai küzdöttek meg, ám itt remek játékkal nyert a LaVecchia 7–3-ra.

Az ötödik fordulót két nagy csata nyitja meg, ugyanis az Asterix SC az Autóklinikával játszik majd szerdán 21 órától, ezt követően a Szüzek a LaVecchia Siguora ellen lépnek pályára.

Címkék