A Szüzek elvégezték a Kígyóököliskolát

teremfociA héten már a hetedik forduló kezdődik meg az Érdi Futómű és Műszaki Vizsga Centrum által szervezett Érd Városi Kispályás Teremlabdarúgó Bajnokságban, amelynek elmúlt játéknapján három kiütéses eredmény született.

Hasonló tartalmaink:

A pénteki játéknap nyitómeccsén a Szüzek a Kígyóököliskolával csaptak össze, s a Kígyóököl egészen sokáig, tíz percig tartotta is magát, hisz a sereghajtó a második helyezettel csapott össze. Ám tíz perc után sikerült feltörni a Kígyóököliskola védelmét a Szüzeknek, akik ezt követően csak a végjátékban engedtek ki, de ekkor már 9–1-re vezettek.

Az Érdi Birkózóknak sem volt sokkal több esélyük a LaVecchia Signora elleni találkozón, mint a Kígyóököliskolának, ugyanis a LaVecchia igazi örömjátékkal, 11–2-re győzött.

A forduló záró meccsén a Tökmind1 gárdája a szervező Autóklinika ellen lépett pályára, s annak ellenére, hogy a Tökmind1 egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel állt. Nem lehetett megmondani, hogy éppen melyik arcát mutatja, mivel a listavezető Asterix SC ellen csak ez a csapat tudott pontot rabolni, míg a Liget FC-től sima, 8–0-s vereséget szenvedett korábban. A Tökmindegy viszont az Autóklinika ellen ugyan jól kezdett, de az első bekapott gól után rögtön még kettőt kapott, amely után még szépített, de így is egy 5–2-es vereség lett a vége.

A tabellát ide kattintva érheti el.

Címkék