Családi kikapcsolódás a könyvtárban

vlcsnap-2015-10-14-06h00m12s195Családi délutánt tartottak szombaton a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban. A programot a 10. Országos Könyvtári Napok zárásaként szervezték meg. A délután folyamán játékos feladatokkal és kézműves foglalkozással várták az érdeklődőket.

Hasonló tartalmaink:

Október 5. és 10. között tartották az Országos Könyvtári Napokat, amelyhez az idei esztendőben is csatlakozott a Csuka Zoltán Városi Könyvtár. Felnőtteknek és gyerekeknek szóló programokat is szerveztek a hétre. A “Megbocsátás Hete” keretében késedelmi díj fizetése nélkül vihették vissza a könyveket az olvasók, de meglepetéskönyvekkel és közönségtalálkozóval is várták a látogatókat. A hét zárásaként pedig családi délutánt tartottak az intézményben. A program keretében Janikovszky Éva könyvei alapján állítottak össze vidám feladatokat, de játékokkal és kézműves foglalkozással is várták a családokat.

A hétvégi programon ez alkalommal 10 család vett részt, akik többsége rendszeres könyvtárlátogató, azonban voltak olyan családok is a rendezvényen, akik első alkalommal látogattak el az intézménybe. A játékos feladatokat nagyon élvezték a gyerekek.

Ebben az évben a cél volt az is, hogy a hét során kerüljenek bemutatásra a könyvtárak sokszínű szolgáltatásai, azok a korszerű, praktikus, mindenki számára hozzáférhető lehetőségek, amelyek az emberek tájékozódásához, tanulásához, kulturált szabadidős és közösségi tevékenységéhez nyújtanak komoly segítséget – mondta el Szabó Andrea, könyvtáros.

Would you like to replay the video?
Címkék