A Vörösmarty Gimnázium és egyik tanára is a díjazottak között (interjúval)

Több mint tízmillió forint támogatást osztott szét középiskoláknak és pedagógusoknak a BME Pro Progressio Alapítványa a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért. A középiskolák díjazottjai között ott van az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, a pedagógusok sorában pedig Varga Zsolt, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium fizika-informatika szakos oktatója.

Hasonló tartalmaink:

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége – a középiskolától kezdve a doktori képzésig – az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás.

2015-ben – immár hetedik alkalommal – 10 középiskolai tanár és 14 középiskola kapta meg a Pro Progressio díjat ünnepélyes keretek közt.

Hallgassa meg Szilasné Mészáros Judit iskolaigazgatóval, valamint az egyik díjazott, Varga Zsolt, fizika-informatika szakos tanárral készült interjúnkat!

A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát.

Az alapítvány az elmúlt 7 évben több mint 70 középiskolai tanárt díjazott és részesített fejenként 400.000 Forintos díjban, illetve 90 középiskolának  nyújtott több mint 25 millió Ft-os támogatást, hozzájárulva  természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.

Az elismeréseket Józsa János rektor és számos vendég jelenlétében Pakucs János, az Alapítvány kuratóriumának elnöke és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár adták át.

iskolak

Díjazott középiskolákBékéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium, Budapest, XIV. kerületi Szent István Gimnázium, Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc), Garay János Gimnázium (Szekszárd), Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium, Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium, Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Lovassy László Gimnázium (Veszprém), Óbudai Árpád Gimnázium, Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium, Veres Pálné Gimnázium (Budapest).

tanarok

Díjazott pedagógusok: Csötönyi Nóra (matematika) – Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium, Drávucz Anita (matematika-fizika) – Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok), Gécziné Pila Erika (matematika-fizika) – Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium (Aszód), Lugosi Attila (matematika-informatika) – Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola (Budapest), Major Balázs (fizika) – Veres Pálné Gimnázium (Budapest), Osgyániné Németh Márta (matematika-kémia) – Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium, Paulovits Ferenc (matematika-kémia) – ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest), Szabó Judit (fizika-informatika) – Béri Balogh Ádám Gimnázium és Kollégium (Tamási), Szabó László (informatika) – Lovassy László Gimnázium (Veszprém), Varga Zsolt (fizika-informatika; az első sorban jobbról a második) – Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium.

Címkék