Élő Rózsafüzér zarándoklat

vlcsnap-2015-10-20-18h08m10s145Hétvégén ismét megtartották az úgynevezett “Élő Rózsafüzér zarándoklatot” az érdi katolikus gyülekezetek szervezésében. Az egész napos zarándoklaton résztvevők Érdért és a környező településekért, valamint a lakosokért imádkoztak.

Hasonló tartalmaink:

Idén immár hatodik alkalommal rendezték meg a városkerülő “Élő Rózsafüzér zarándoklatot”. A zarándokok a parkvárosi Lea Otthonból indultak, majd az érdi katolikus templomokat járták végig a nap folyamán.

A zarándoklat mindenkori célja, hogy miközben a résztvevők végigjárják Érdet, egyúttal közös imádságukkal segítsék elő önmaguk illetve a város boldogulását. Az idei esztendő Kaszap István emlékév, így a “Van célom” jelmondat gondolatisága köré szerveződött a zarándoklat – mondta el Hajdu Ferenc, katolikus plébános.

A zarándoklathoz folyamatosan csatlakoztak a lakosok, de nemcsak érdiek, hanem környékbeliek is részt vettek a programon. Volt olyan, aki először kapcsolódott a menethez, de többen voltak azok, akik már évek óta résztvevői a zarándoklatnak.

Would you like to replay the video?

Címkék