Családok keresztútja Érden
2018
márc. 26

Családok keresztútja Érden

Virágvasárnaphoz kapcsolódóan először rendezték meg Érden a családok keresztútját az ófalusi Szent Donát szobortól a Kálváriáig. Az egybegyűlt mintegy száz fő részvételével zajló katolikus áhítat során tizennégy stáció érintésével felidézték, hogy Jézus hogyan ment a kivégzési helyre. Hajdu Ferenc katolikus plébános az ÉrdMost.hu-nak elmondta: a nagyböjt kezdetén egy családoknak szóló elmélkedéssel kísérik Krisztust a fájdalmak útján.

Tovább...
Közösségek otthona Újvárosban
2017
júl. 27

Közösségek otthona Újvárosban

Közel egy évszázados terv válik valóra Újvárosban: hamarosan elkészül a katolikus közösségi ház a Karolina utcában, helyet biztosítva különféle rendezvényeknek, találkozóknak. Ide költözik a plébánia irodája is. Szeptemberben ebben az új épületben tartják majd a városi anyatejes napot.

Tovább...
Az Úrnapját ünnepelték
2017
jún. 20

Az Úrnapját ünnepelték

Jézus Krisztus Szent Testének és Szent Vérének a napját ünnepelte a katolikus egyház vasárnap. Az Úrnapján a Megváltónak az utolsó vacsorán elhangzott gondolatait és tetteit idézték fel. Ez a nap különleges alkalom a hívő ember számára. Ezt jelzi a körmenet hagyománya is.

Tovább...
Tavaszra befejeződhet a plébánia felújítása
2017
jan. 30

Tavaszra befejeződhet a plébánia felújítása

Immár állnak a falak, kész a tetőszerkezet és a tervek szerint tavaszra be is fejeződhet a Közösségek Otthona építkezése az Érd-Újváros Római Katolikus Plébánia Karolina utcai ingatlanján.

Tovább...
Fatimai jelenések
2017
jan. 30

Fatimai jelenések

Idén száz esztendeje, hogy három portugál kisgyereknek megjelent a Szűzanya és üzeneteket adott át nekik. Ez, a később fatimai jelenésekként híressé vált eseménysorozat volt a téma a Marianum Általános Iskola hagyományos hittanversenyén

Tovább...
Vízkereszt
2017
jan. 6

Vízkereszt

Január 6-a Vízkereszt ünnepe a nyugati keresztények számára. Az egyház elsősorban a napkeleti bölcseknek az újszülött Jézusnál tett látogatására emlékezik ezen a napon. Vízkereszthez számos hagyomány is kapcsolódik, és ezen a napon zárul le a karácsonyi időszak.

Tovább...
A zarándoklat igazi célja, hogy úton legyünk
2016
okt. 4

A zarándoklat igazi célja, hogy úton legyünk

Hétvégén ismét megtartották az úgynevezett “Élő Rózsafüzér zarándoklatot” az érdi katolikus gyülekezetek szervezésében. Az egész napos zarándoklaton résztvevők Érdért és a környező településekért, valamint a lakosokért imádkoztak.

Tovább...
Közösségek Otthona épül az Alsó utcában
2016
aug. 2

Közösségek Otthona épül az Alsó utcában

Már elkezdték az alapozását annak az új létesítménynek, amely a Jézus szíve katolikus templom mellett épül és közösségi házaként funkcionál majd. A tervek szerint főként a híveket szolgálja majd az épület, de a rendezvényeket bárki látogathatja, akit érdekelnek az adott egyházi programok.

Tovább...
Épül a Közösségek Otthona
2016
júl. 7

Épül a Közösségek Otthona

Jövő év tavaszára egy új közösségi térrel bővül a város. Az Érd-Újváros Római Katolikus Plébánia Karolina utcai ingatlanján a napokban kezdődött az építkezés, melynek végeztével egy egyházi és világi rendezvények megtartására is alkalmas létesítmény áll majd lakosság szolgálatába.

Tovább...
Ma van hamvazószerda
2016
feb. 10

Ma van hamvazószerda

Hamvazószerdán elkezdődik a húsvétot megelőző negyvennapos böjt, amikor az ősi hagyomány szerint a hívők hamut szórtak a fejükre. Ezt a ma is élő, de némiképp megváltozott szertartást elevenítették fel délelőtt a Marianum Általános Iskolában.