Odatette magát az alpolgármester

1123_okolvivas_2Vecsésen rendezték a női ökölvívó országos bajnokságot, melyen az érdiek három bokszolóval, Dobrádi Csillával, Gregor Alexandrával és Häfner Ildikó képviseltették magukat – nem is eredménytelenül.

Hasonló tartalmaink:


Dobrádi Csilla a felnőtt 48 kilogrammos kategóriában ezüstérmet szerzett, miután a Budaörsi Boksz Klub ökölvívójától, Barankai Virginiától a döntőben vereséget szenvedett. Az első nap kecskeméti ellenfelét rögtön az első menetben technikai K.O.-val legyőzve lépett tovább a küzdelmekben Dobrádi Csilla, majd az elődöntőben a magyar bajnoki címvédő Böde Anitát (Vasas) is egyhangú pontozással győzte le. Edzője és testvére, Dobrádi Zsolt elmondta, hogy több edző is dicsérte Csillát, amiért szépen, technikásan bokszolt. Dobrádi Zsolt elmondta azt is, hogy míg Csilla munka mellett segít be az edzésekbe, addig a fináléban az ellenfele Barankai Virginia egy feltörekvő, naponta két-három alkalommal edző ökölvívó, így nem csoda, hogy a budaörsi sportoló jobbnak bizonyult. Az edző hozzátette, hogy testvére ott van a magyarok között az élmezőnyben, de a munka melletti válogatottságot már nem tudnák elfogadni, így örülnek annak, hogy ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon.

1123_okolvivasGregor Alexandra (aki az érdi ifjúsági önkormányzat alpolgármestere is) az országos bajnokság első napján egy rendkívül szoros csatában a soproni Róka Vanesszától vereséget szenvedett, aki az első számú válogatott, de Gregornak nem is volt egyszerű dolga, hisz a térde nem volt százszázalékos állapotban, így a felkészülése sem volt zökkenőmentes, s mindehhez megkapta a legnehezebb ellenfelet is. Ennek ellenére az ökölvívó szövetségnél a válogatottban is számítanak rá. „Odatette magát, amit lehetett kiadott magából” – mondta Gregor Alexandra szerepléséről Dobrádi Zsolt.

Häfner Ildikó az ifjúságiak között 64 kilogrammban jó sorsolásának is köszönhetően a második helyen zárt.

Címkék