Több okmány is ingyenessé vált január 1-jétől

Az illetéktörvény elfogadásával 2016. januárjától számos hivatalos okmány kiállítása vagy pótlása lett illetékmentes. Így egy esetleges lopás vagy elvesztés esetén akár több tízezer forintot is megtakaríthatunk az okmányok pótlása során. Az idei év legnagyobb újdonsága az új típusú, úgynevezett e-személyi igazolvány, amelyet bármilyen okból díjmentesen igényelhetünk.

Hasonló tartalmaink:

A tapasztalatok szerint az év elején mindig rengeteg az ügyfél az okmányirodákban, így van ez idén is, most ezt az ügyfélszámot még növeli az új típusú igazolvány utáni érdeklődés – mondta el Ékes Gábor, az Érdi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese.

A kormány intézkedésének köszönhetően az eddiginél gyorsabb ügyintézésre és kevesebb papírmunkára számíthatnak az állampolgárok. Az egyik legnagyobb változás az, hogy az új típusú személyi igazolvány kiállításának a határideje 8 napra csökken, és ezt a határidőt csak az ujjlenyomat vagy az elektronikus aláírás rögzítése növelheti meg.

Jelentős változások léptek életbe a kiskorú gyermekeknek történő útlevél igénylés esetén is. Hiszen január 1-jétől a három vagy több kiskorú gyermeket nevelők esetében 500 Forintba, míg a két kiskorú gyermeket nevelők esetében 1200 Forintba kerül az útlevél személyenként – tette hozzá Ékes Gábor.

A hivatalvezető-helyettes rámutatott, hogy illetékköteles maradt azonban a jogosítvány ügyintézése, valamint magánszemélyek esetében a gépjárműátírás is. Számos egyéb dokumentum kiváltásáért viszont az idei évtől nem kell fizetni. Ilyen például az egyéni vállalkozói igazolvány, a mozgáskorlátozottak számára a parkolási engedély pótlása elvesztés esetén, a diákigazolvány és évente négy alkalommal a hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylése is.

Az említett változásokkal és az ügyintézés gyorsulásával a kormány közel 10 milliárd forintnyi kedvezmény biztosít a lakosságnak a 2016-ban bevezetett illetékmentességen keresztül.

Would you like to replay the video?
Címkék