« Előre Rióért!
![KrajnyakZsuzsanna_JurakAndrea_HajmasiEva_DaniGyongyi](http://archiv.erdmost.hu/wp-content/uploads/2016/02/KrajnyakZsuzsanna_JurakAndrea_HajmasiEva_DaniGyongyi-150x150.jpg)
Szombaton immár negyedik alkalommal rendezték meg a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban a szülők-nevelők bálját. Az érdeklődőket idén is színvonalas műsorral, élőzenével, tánccal és vacsorával várták az estre. A bál bevételét iskolai pihenőbútorok fejlesztésére fordítják.
Szilasné Mészáros Judit, az intézmény vezetője elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt született meg a gondolat, hogy a többi intézményhez hasonlóan a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban is megrendezzék a szülők-nevelők bálját. A bál bevételét minden évben a diákok közérzetét pozitívan befolyásoló eszközök vásárlására fordítják. Az idei cél az iskolai pihenőbútorok további fejlesztése.
Az intézmény vezetője hozzátette, hogy nemcsak a jelen lévő szülők belépőjegyei, hanem a támogatójegyek is hozzájárultak a bál sikerességéhez.
A báli előkészületekben a diákok is aktívan részt vettek, ugyanis a dekoráció és a díszítés nekik köszönhető. Emellett a rendezvény lebonyolításában is komoly segítséget nyújtottak. Benczéné Dizseri Márta, igazgatóhelyettes kiemelte, hogy nagyon jó alkalmat nyújt ez az este a szülők és az osztályfőnökök közötti kötetlen beszélgetésre.