Részönkormányzati ülés Ófaluban

Részönkormányzati ülést tartottak szerdán este a volt II. Lajos Általános Iskolában. Az ülésen a résztvevők a beszámolók mellett tájékoztatást kaptak a Batthyány 2020 programban szereplő, Ófalu fejlesztését célzó tervekről is.

Hasonló tartalmaink:

Az Ófalu-Újfalu Településrészi Önkormányzat szerdai ülésén a szokásoknak megfelelően közbiztonsági beszámolókat hallgattak meg a tagok. Majd ezt követően áttértek az ülés kiemelt témájára, amely a Téglagyár területének fejlesztési terve volt. A területet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Városok Program keretében megvásárolta. A Duna-part fejlesztési tervét szakemberekből álló csoport dolgozta ki, ezek között szerepel többek között a kulturális, gyógy-és sportturizmus létrehozása.

A fejlesztés első üteme 3 éven belül megvalósulhat – hangsúlyozta az alpolgármester, Simó Károly. Antunovits Antal pedig hozzátette: a terület fejlesztését megelőzően, önkormányzati finanszírozásból egyéb munkálatokat is elvégeznek majd Ófaluban. Kitért arra is, hogy képviselői keretéből is számos fejlesztést sikerült elvégeznie a településrészen, a tavalyi esztendőben például a vízelvezetési problémákat sikerült megoldani.

Would you like to replay the video?
Címkék