Zenei bemutatóóra a Kőrösiben

Miből lesz a cserebogár? címmel rendezvénysorozatot tartanak az idei tanévben a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. A hat alkalomból álló sorozat ötödik állomására pénteken délelőtt került sor, ennek keretében az ének-zene tagozat bemutató ének óráját tekinthették meg a leendő elsősök és szüleik.

Hasonló tartalmaink:

A programot azzal a céllal hívták életre, hogy a leendő elsős szülők számára megkönnyítsék a döntést. A nagycsoportos óvodásokat énekekkel, dalokkal, hangszerekkel várták az ismerkedő nyílt napra. A Kőrösiben korábban egyébként nem tartottak ilyen programokat, hiszen a megkérdezett szülők szerint is nagyon jó híre van az intézménynek, emiatt állandó a túljelentkezés az intézménybe.

A “Miből lesz a cserebogár” című programnak még egy állomása lesz májusban. A szülők áprilisig dönthetnek, hogy hava íratják be gyermeküket. A Kőrösi iskolában várhatóan négy első osztály indul szeptemberben.

Címkék