CrossFitterből súlyemelő

Az elmúlt években Jung Beáta, érdi súlyemelő, crossfitter élete gyökeresen megváltozott, hiszen az Érdi Torna Clubnál akrobatikus tornászként versenyző sportoló néhány éve a CrossFittel kezdett el foglalkozni, amelynek van egy súlyemelő része is. Ez pedig annyira bejött neki, hogy most elhatározta: a súlyemelést helyezi előtérbe.

Hasonló tartalmaink:

Jung Beáta (eddig) rövidke, de annál tartalmasabb súlyemelő-pályafutása első állomásaként még 2015 tavaszán ötödik helyen végzett a litvániai U23-as Európa-bajnokságon, majd ezt követően a tavalyi tatabányai országos bajnokságot is megnyerte a 69 kilogrammosok között – mindezt úgy érte el, hogy a súlyemelést csak a CrossFit mellett amolyan „mellékesként” űzte, még külön súlyemelő edzése sem volt.

Aztán ősztől már egyre komolyabban kezdett el foglalkozni a súlyemeléssel, de még mindig a CrossFit volt az előtérben. Januártól viszont már a válogatott tagjaként az olimpiai edzőtáborban készült a norvégiai Fördében rendezett felnőtt Európa-bajnokságra. A kontinensviadal előtt lapunknak elmondta, hogy súlyemelő társai folyamatosan győzködik a teljes profilváltásról, ám akkor még maga sem tudta, hogy hogyan is alakul a folytatás. Az Eb-n a 14-16. helyek közé várta magát, ám végül fantasztikus teljesítménnyel a 11. helyet szerezte meg, úgy, hogy a B-döntőben 6/6-os hibátlan fogással (egyedüliként a mezőnyben), 87 kilogrammos szakítással és 103 kilogrammos lökéssel második lett, az A-döntőből viszont mindenki megelőzte, de így is remekül szerepelt.

Jung Beáta legutóbbi blogbejegyzésében https://beastrongirl.wordpress.com/2016/05/11/sok-uj-dolog/ viszont közölte: megpróbálja a súlyemelést a fókuszba helyezni, a CrossFitet csak kiegészítőként alkalmazza edzéseiben. A lényegi eltérés, hogy ezentúl csak és kizárólag súlyemelő versenyeken fog szerepelni.

„Mindig is a súlyemelés volt a kedvenc részem a CrossFitben, és bár milliószor hallgattam végig, hogy miért nem leszek csak súlyemelő, ragaszkodtam a CrossFithez. A társaság, az edzés iránti maximalizmus és szeretet, az egész légkör… Annyi minden van a CrossFitben, amiről rengeteg sportág példát vehetne.” – írta.

„Miután bekerültem a válogatottba, részese lettem a norvég súlyemelő EB-re utazók csapatának. Fontos döntést hoztam ekkor, elkezdtem hanyagolni a CrossFit edzéseket, bejártam gyakorlatilag minden héten súlyemelő táborba. Elkezdtem ténylegesen hangsúlyossá tenni a súlyemelést, a CrossFitet háttérbe szorítottam.

Így tehát új környezetbe kerültem, megismertem a súlyemelőket, a csapat részese lettem én is. A terv persze az volt, hogy az EB után vissza a régi megszokott CrossFites életbe… Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érintett meg az EB, az, hogy válogatott melegítőben lehetek, és Magyarországot képviselhetem én is egy Európa Bajnokságon. Ami ennél is jobban hatott a lelkemre, az az eredmény, amit láttam. Bár az EB-n nem lettem kimaxoltatva – így talán a két héttel utána levő MEFOB-hoz tudnám ezt mérni (92/105) – azt láttam, hogy az eredményem nem is annyira gyenge a mezőnyhöz képest. Még az én fejemben is megfordult, hogy mi lenne, hogyha nem csak pár hónapot készülnék egy versenyre, hanem egy-két vagy akár négy évet.” – jegyezte meg Jung Beáta utalva az olimpiai ciklusra, hiszem már egy korábban adott interjújában elárulta: óriási álma válna valóra az ötkarikás játékokon való részvétellel.

Címkék