Jó erőpróba volt

Egy arany- és egy bronzérmet hozott az Érdi Box Klub három versenyzője az Egerben rendezett két emlékversenyről. Bozsányi Tamás a Bornemissza Gergely Emlékversenyen lett első az ifik 69 kilogrammos súlycsoportjában, míg Häfner Ildikó a Dobó Katica Emlékversenyen állhatott a dobogó legalsó fokára ifi 60 kilogrammban.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Box Klub három versenyzője, Häfner Ildikó, Bozsányi Tamás és Bozsányi Márió vett részt az egri emlékversenyen, pedig előzetesen Gregor Alexandra is úgy volt, hogy ringbe lép, ám tanulmányai miatt lemondta azt, valamint Csóka Klaudia edzőmérkőzést vívott az junior Európa-bajnokkal.

Bozsányi Márió az első napon a 75 kilogrammosok között kikapott a későbbi bajnoktól, pedig az ÉBK ökölvívója a diákolimpia bajnokaként kiemeltként indult. Az első fordulóbeli meccsel kapcsolatban Dobrádi Zsolt, az ÉBK vezetőedője megjegyezte, hogy akár őket is kihozhatták volna győztesnek. Bozsányi Márió korai búcsúja azért sem jött jól, mert így nem ő, hanem az őt legyőző ökölvívó vehet részt az idei, Kaposváron rendezett junior Európa-bajnokságon.

„Teljesen nem vagyok elégedett, mert eredményesebben kellett volna szerepelniük, itt elsősorban Márióra gondolok” – fogalmazott Dobrádi Zsolt, aki megjegyezte, hogy eddig ő számított az Eb-n az elsőszámú indulónak, ám ezzel visszaesett és elszalasztotta a lehetőségét, de a magyar bajnokságon bizonyítani tudja tehetségét, tudását és jövőre újra válogatott lehet.

Márió unokatestvére, Tamás viszont az ifi 60 kilósoknál előbb egy nagykanizsai, majd egy Gladiátor Akadémiás ellenfelet is szoros meccsen múlt felül, így bajnoki címet szerzett a Bornemissza Gergely Emlékversenyről.

Häfner Ildikó a női viadalon, a Dobó Katica versenyen bizonyíthatott, a döntőbe jutásért azonban ő is a végső győztes ellen búcsúzott, ám ennek ellenére is bronzérmet szerzett 69 kilogrammban.

„Häfner Ildikónak nagyon jó erőpróba volt a mostani verseny a novemberi, Érden rendezett országos bajnokságra. Minél több mérkőzésen szeretnénk őt indítani, hogy több tapasztalata legyen, mert nagyon fontos a ringrutin, hogy felmegy a szorítóba és érezze, milyen közönség előtt bokszolni.” – mondta Dobrádi Zsolt.

Címkék