Országos bajnoki cím után különleges edzés

A triatlon alapvetően nem tűnik annyira nehéz sportágnak, hiszen úszásból, kerékpározásból és futásból áll, ezeket az elemeket pedig a legtöbb ember tudja űzni, ám a hármat együtt már kevésbé.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Kerékpáros és Triatlon Sportegyesület épp a technika és taktika csiszolása miatt egy országos bajnok háromtusázót, Bartos Dávidot kérte fel, hogy vezessen le egy különleges edzést az érdeklődőknek.

A tréning lényege elsősorban a depózásra, azaz a számok közötti váltásra irányult, így a résztvevők megtudhatták, hogy az sem mindegy például, hogy a rajtszámot, a bukósisakot, illetve a cipőket is hogyan helyezik el, hiszen ezekkel értékes másodperceket lehet nyerni, amely egy ilyen kiélezett sportágban döntő tényezőnek is bizonyulhat.

„Nagyon sok időt el lehet veszíteni azzal, ha a depózásokat nem megfelelő sorrendben végezzük el. Dávid bemutatta nekünk, mivel lehet optimalizálni a váltásokat” – fogalmazott Kömöz Róbert az ÉKTSE alapító-elnöke – „Tanítani mindenképpen kell, mert az, hogy kiskorunkban megtanulunk úszni, kerékpározni és futni, az nem jelenti azt, hogy versenyszinten is tudjuk csinálni. Vannak olyan alapvető technikák, amiket el kell sajátítani.”

„Minél többet gyakoroltuk a váltás csínját-bínját, hogy mit vegyen fel, hogyan tegye le a cuccait az illető, milyen irányban haladjunk a depóban. Mivel a triatlonban a depó a technika része, így szerintem itt perceket lehet nyerni, akár amatőr versenyzőknek is” – mondta Bartos Dávid, aki június elején a Keszthelyen rendezett középtávú országos bajnokságon (2 km úszás, 90 km kerékpár, 21 km futás) édesapjával állt rajthoz. Dávid a 25-29 évesek között bronzérmet, Bartos György, az 55-59 évesek között ezüstöt szerzett, majd egy héttel később Fonyódon a rövidtávú ob-n (1,5 km úszás, 40 km kerékpár, 10 km futás) Dávid országos bajnok lett, míg apja itt is másodikként zárt korosztályában.

2500_triatlon_kep2

Az Érdi Kerékpáros és Triatlon SE hegyikerékpár szakosztálya számos kitűnő eredménnyel büszkélkedhet az elmúlt időszakból. A csapat tagja, Cser Attila a Zselic maratonon hosszú táv összetett második helyet szerzett, a velencei MTB maratonon pedig már első lett, rövidtávon Poteczin Anikó a dobogó második fokára állhatott. A gyerekek közül Kömöz Abigél első, Kömöz Lujza Panka második helyen végzett az öt évnél fiatalabbaknál, valamint az U7-es korcsoportban Cser Antóniánal, Kömöz Sámuelnek is összejött a végső győzelem, míg Cser Szonja egy ezüstérmet kapott. A vértesboglári MTB piknikről Poteczin Anikó hozott egy rövidtávú aranyérmet.

Címkék