Egy hetedik és egy nyolcadik hely a döntőkben
Egy hetedik és egy nyolcadik hely a döntőkben

Az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. versenyzői közül Barócsai Petra a hetedik helyet szerezte meg 400 m gyorsúszásban, míg Kovács Benedek a 100 m hát fináléjában nyolcadikként zárt a hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokság második napján.

Hasonló tartalmaink:

A korosztályos kontinensviadal második napján a hat érdi résztvevő közül öten is rajtkőre álltak. Barócsai Petra 400 m gyorson az előfutamban 4:15.35 perces idővel több mint négy másodperccel javította meg egyéni rekordját, amellyel bejutott a döntőbe. A fináléban aztán jól kezdett, s egy hossz után még vezetett, de honfitársa, Késely Ajna elhúzott, s meg is nyerte a versenyt, míg Barócsai 4:15.63-nál érte a falat, ami a hetedik helyre volt elég.

A 100 m hátúszásban csütörtökön csak a döntőt rendezték, ugyanis a selejtezőket a nyitónapon tartották. Kovács Benedek a délután első eseményeként a döntőben 0:56,09 perccel végzett, nyolcadik lett. A számot az orosz Klement Kolesnyikov nyerte, aki 0:53.65-ös idővel új junior világcsúcsot állított fel.

A 200 m pillangón egyből két érdi versengett egymással, Milák Kristóf 1:58.17-tel majd’ másfél másodperccel megjavítva egyéni legjobbját a második lett az előfutamban, őt csapattársa, Tekauer Márk követte a harmadik helyen, aki 1:58.87-tel szintén javított eddigi rekordján. A középdöntőben egy keveset mindketten rontottak időeredményükön, ám Milák az ötödik, Tekauer a hatodik idővel jutott döntőbe.

Sós Dániel a 200 m vegyes előfutamában ugyan jócskán elmaradt a győri felnőtt országos bajnokságon úszott legjobbjától, ám ettől függetlenül a 2:02.11 perces idejével elsőként jutott a középdöntőbe, ahol aztán 2:01.96-tal a harmadik legjobb idővel lett finalista.

A pénteki, harmadik napot Kovács Benedek kezdi érdi részről, ő a 200 m hát előfutamával nyit, majd Barócsai Petra 100 m pillangón folytatja. Tekauer Márk és Milák Kristóf a 200 m pille, Sós Dániel pedig a 200 m vegyes döntőjében lesz érdekelt. Utóbbival kapcsolatban Selmeci Attila, az úszók mesteredzője az érdmost-nak azt mondta, hogy Sósnak komoly éremszerzési esélye van a távon – ezt alátámasztandó: a tavaly augusztusi szingapúri ifjúsági világbajnokságon az érdi úszó ezüstérmet szerzett.

A versenyek délelőtti programja 9.30-tól, a délutáni 17.30-tól kezdődik.

 

Egyéni rekordok az Ifi Eb-n résztvevő érdiek versenyszámaiból:

Barócsai Petra:

400 m gyors – 4:19,71 – új csúcs: 4:15.35!

100 m pillangó – 1:00,77

200 m pillangó – 2:12,22 – új csúcs: 2:11,91!

 

Jánosi Kristóf:

100 m pillangó – 0:56,30

 

Kovács Benedek:

50 m hát – 0:26,10

100 m hát – 0:55,72 – új csúcs: 0:55,65!

200 m hát – 2:01,70

 

Milák Kristóf:

50 m pillangó – 0:24,39 – új csúcs: 0:24,30!

100 m pillangó – 0:53,31

200 m pillangó – 1:59,69 – új csúcs: 1:58.17!

 

Sós Dániel:

200 m vegyes – 2:01,15

400 m vegyes – 4:20,46

 

Tekauer Márk:

100 m pillangó – 0:54,87

200 m pillangó – 1:59,09 – új csúcs: 1:58,87!

A pénteki program:

2016. július 8. – 3. nap

Női 50m hát előfutam

Férfi 50m mell előfutam

Női 200m gyors előfutam

Férfi 200m hát előfutam (Kovács Benedek)

Női 100m pillangó előfutam (Barócsai Petra)

Férfi 4 x 200m gyors váltó előfutam

Női 4 x 100m vegyes váltó előfutam

Női 1500m gyors lassú futam, előfutam

Férfi 50m mell középdöntő előfutam

Női 50m hát középdöntő előfutam

Férfi 200m pillangó döntő (Milák Kristóf, Tekauer Márk)

Női 200m gyors középdöntő előfutam

Férfi 200m hát középdöntő (Kovács Benedek)

Női 200m mell döntő

Férfi 100m gyors döntő

Női 100m pillangó középdöntő előfutam (Barócsai Petra)

Férfi 200m vegyes döntő (Sós Dániel)

Női 50m hát döntő

Férfi 50m mell döntő

Női 1500m gyors leggyorsabb heat

Férfi 4 x 200m gyors váltó döntő

Női 4 x 100m vegyes váltó döntő

Fotón: Barócsai Petra (korábbi felvétel)

Címkék